JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A fentiek mellett pont ma lesz a zárószavazása a köztisztviselői törvényt módosító KIM-javaslatnak, amely visszaállítja a közigazgatási alapvizsgát, valamint elfogadják az energetikai tárgyú törvénymódosításokat, a kkv-törvény módosítását és az államháztartási törvény módosításával létrehozzák a költségvetés úgynevezett "stabilitási alapját".
Több javaslatot fogad el az Országgyűlés mai utolsó, az alkotmányozási időszak előtti ülésnapján. Ezek között szerepel például a köztisztviselői törvény módosítása, amely visszaállítja a közigazgatási alapvizsgát, ezzel erősítve - Navracsics Tibor közigazgatási miniszter korábbi nyilatkozatai szerint - a "minőségi követelményrendszert". Ugyanezen javaslatban szerepel egyébként a politikai vezetők szabadságának 40 napról 20 napra történő csökkentése is.
Főként a devizahiteleseket és a közüzemi tartozások miatt nehéz helyzetbe került családokat érinti a kilakoltatási moratórium határozatlan időre való meghosszabbítása. A több képviselő által jegyzett indítvány benyújtására azért volt szükség, mert a moratórium eredetileg 2011. április 15-én lejárt volna.
Kis mértékben változik az áfatörvény, ha a képviselők - várhatóan - megszavazzák, hogy a vendéglátóhelyen, üzletben vagy magáneseményen, baráti rendezvényen fellépő zenészek tevékenysége a kedvezményes, 5%-os áfakulcs hatálya alá tartozzon.
Az államháztartási törvény (Áht.) módosításának elfogadásával létrejöhet a korábban többször emlegetett 250 milliárd forintos stabilitási alap a költségvetésben. Emellett az Áht. módosításával a jövőben a szaktárcák váratlan kiadásait nem az általános tartalékból, hanem a minisztériumi előirányzatokból kell finanszírozni.
A kormánypártok között is vitát kiváltó, dohányzásellenes javaslatra is pont kerülhet a mai napon: az új szabályozás valószínűleg tiltani fogja a dohányzást a zárt helyeken, feltéve, ha nem megy át Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető javaslata, amely lehetővé tenné a vendéglátóhelyeken dohányzásra kijelölt helyek kialakítását.
Ma szavaznak a honatyák a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény módosításáról, amellyel a támogatható vállalkozások körét kiterjesztik azokra mezőgazdasági vállalkozásokra is, amelyek amúgy nem tartoznak a kkv-körbe. A mai ülésnapon kerül napirendre az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló csomag elfogadása, ami érinti az energiapiacra való belépés liberalizációját, a termelés és ellátás szabályozását, és a szén-dioxid geológiai tárolását.
További hírek
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Keresőképtelenség ellenőrzése: mit tehet a munkáltató?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
22
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR