GAZDASÁGI HÍREK

Kisgyermekes szülőt foglalkoztat? Ne feledje el igénybe venni a havi 23.500 forintos adókedvezményt!
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Akár évi 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthat az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számítása szerint a munkáltatók mintegy 60 ezer érintett után nem érvényesítik az adókedvezményt, amelynek igénybevétele rendkívül egyszerű, mindössze egy igazolás kell hozzá.

2017. november 07.

2017. augusztusában majd 33 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe a cégek az adókedvezményt. A Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint több mint 60 ezer kisgyermekes munkavállalót alkalmaznak úgy, hogy a jogosan járó adókedvezményt a vállalkozó nem érvényesíti. Mivel a kedvezmény az anyasági ellátás folyósításának megszüntetését követően három évig jár, ezért azt a hat év alatti gyermekeket nevelő szülő alkalmazásakor érdemes igénybe venni. Még hosszabb ideig - akár a legkisebb gyermek 13 éves koráig - jár a köztehercsökkentés a három vagy többgyermekes szülő alkalmazása esetén. Ezért nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is érvényesíthető a kedvezmény.

 

Annak a vállalkozásnak, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, jelentős összegű adókedvezmény jár. A foglalkoztatás első két évében 23.500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11.000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe. Az első három évben 23.500 forinttal az utolsó két évben 11.000 forinttal kevesebb közterhet fizet a munkáltató az államkasszába.

 

A kedvezmény igénybevétele egyszerű. Mindössze egy igazolás kell hozzá, amelyet a munkavállaló kérelmére például a járási hivatal, a fővárosban a kerületi hivatal állít ki. A vállalkozó a gyakorlatban az ún. havi adó- és járulékbevallásban (az ún. ’08-as bevallásban) tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt.

 

Míg az adókedvezményt biztosító Munkahelyvédelmi Akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket segíti közvetlenül, akik három évesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az ún. gyed extra ugyanis biztosítja, hogy a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett korlátlanul lehet munkát végezni anélkül hogy az ellátástól elesne az arra jogosult, így az ellátás és a munkabér egyidejűleg is jár. Így ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van pl. gyed extrában részesülő munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybeveszi-e utána.

 

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

23

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR