Munkavédelem jogi szabályozása >>

Rögtön az elején tisztázandó, hogy e körben nem arról van szó, hogy egy munkavállaló egymástól független két (vagy több) munkáltatóval áll munkaviszonyban: pl. a munkavállaló délelőttönként recepciós feladatot lát el egy irodaházban, esténként pedig sört csapol egy étteremben. Az ilyen munkaviszonyokat külön-külön, egymástól függetlenül kell megítélni és ezen munkáltatók semmiképpen sem kötelesek közösen, több munkáltató által létesített munkaviszonyt létesíteni a dolgozóval.

Az Mt. 195. §-a azonban egy speciális – atipikus – munkaviszony-típust szabályoz. A több munkáltatóval létesített munkaviszony lényege, hogy több munkáltató és egy munkavállaló a munkaszerződésben egy munkakörbe tartozó feladatok ellátásában állapodhatnak meg.

Ilyen foglalkoztatásra lehet példa, ha egy adott cégcsoport több tagja (munkáltatója) részére végez munkát a munkavállaló (például több cégnek végez bérszámfejtést vagy végez rendszergazdai tevékenységet). Szintén gyakorlati példa a több cég által bérelt épület, ingatlan üzemeltetői személyzete (például takarítók, recepciós, telefonközpontos).

A több munkáltató által létesített munkaviszonyban egy munkavállaló több munkáltatóval köt munkaszerződést, azaz a munkáltató több munkáltató számára végzi ugyanazt a tevékenységet, azaz a több munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződésben egy munkakörbe tartozó feladatok ellátásában állapodnak meg. A munkavállaló egyidejűleg teljesíti a munkáltatók számára munkavégzési kötelezettségét, illetve ez időben áll a munkáltatók rendelkezésére. Természetesen az sem kizárt, hogy a felek a munkavégzési kötelezettséget elkülönítsék: például a munkavállaló hétfőn és kedden az egyik munkáltató, majd szerdától péntekig a másik munkáltató számára köteles munkát végezni.

A munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében. Az Mt. értelmében több munkáltatós munkaviszonyban a munkaszerződésben meg kell határozni, hogy a munkabér-fizetési kötelezettséget melyik munkáltató teljesíti. Társadalombiztosítási szempontból az így kijelölt munkáltató minősül a munkavállaló foglalkoztatójának.

Utalunk arra, hogy a munkavállaló az értékhatárhoz kötött adómentes és béren kívüli juttatásokból csak egyszeresen részesülhet, ha egy munkakörre több munkáltatóval köt munkaszerződést. A több munkáltatóval kötött munkaszerződés esetén a bevételnek nem számító juttatásra, valamint a béren kívüli juttatásra a személyi jövedelemadóról szóló törvényben megállapított rendelkezéseket a több munkáltató ilyen juttatásának együttes összegére vonatkozóan kell irányadónak tekinteni.

Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) értelmében a több munkáltató által létesített munkaviszony esetén a munkáltatók a munkaviszony létesítésével egyidejűleg kötelesek írásban az adókötelezettségek teljesítésére egy munkáltatót kijelölni, továbbá a kijelölt munkáltató személyéről a munkavállalót tájékoztatni.

Kijelölés hiányában a több munkáltató által létesített munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére a munkaviszonyban érintett bármely munkáltató kötelezhető (az adóhatóság kötelezi). A kijelölt munkáltató a munkavállaló tekintetében adókötelezettségeit saját nevében teljesíti. A kijelölt munkáltató bejelenti az ugyanazon munkaviszony tekintetében a további foglalkoztató adóazonosító számát, nevét, elnevezését, székhelyének címét, valamint a több munkáltató által létesített munkaviszonyban való részvétele kezdetét és a munkaviszonyból való kilépésének idejét.

Ha tehát a munkáltatók nem jelölnek ki maguk közül egyet az adókötelezettségek teljesítésére, akkor e munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére az állami adóhatóság bármely, a munkaviszonyban érintett munkáltatót kötelezheti. A kijelölt munkáltató kötelezettségévé teszi az Art. a munkaviszonyban résztvevő többi munkáltatóra vonatkozóan meghatározott adatok állami adóhatósághoz történő bejelentését.

Természetesen a munkáltatók egymás között rendezhetik azt, hogy egymással hogyan számolnak el a munkabér és a járulékok, továbbá az adminisztrációs költségek kapcsán.

A munkaviszony tartamát – határozatlan vagy határozott idő – a munkaszerződésben kell meghatározni, azonban ennek hiányában a munkaviszonyt határozatlan idejűnek kell tekinteni.

A munkavégzés helye tekintetében szintén nincsen speciális előírás az Mt.-ben, tehát az általános szabályok az irányadóak („A munkavállaló munkahelyét a munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek hiányában munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol munkáját szokás szerint végzi.”). Célszerű rögzíteni, hogy például a munkavállaló az összes, a jogviszonyban félként jelen lévő munkáltató székhelyén és telephelyén köteles munkát végezni.

A munkaviszony – eltérő megállapodás hiányában – általános teljes napi munkaidőben történő foglalkoztatásra jön létre. Bár az Mt. a több munkáltatós munkaviszonyban kötelezően nem írja elő, mégis praktikus a munkaszerződésben szabályozni azt, hogy a munkavállaló milyen módon köteles feladatait ellátni. Például egy informatikus minden munkáltató számítástechnikai rendszereit felügyeli időbeni megosztottság nélkül. Vagy a belső ellenőr egyik héten kizárólag az egyik, a következő héten a másik (és így tovább) munkáltatónál tesz eleget munkavégzési kötelezettségének. A munkaidő mértéke és beosztása tekintetében az Mt. szintén nem tartalmaz speciális előírást, tehát a munkaviszony ellátható kötetlen munkarendben vagy úgy is, hogy a munkáltatóknál kötött (beosztás szerinti) munkarend érvényesül.

Természetes a jogviszony létrejöttét követően, 15 napon belül a munkáltatók kötelesek a munkavállaló felé az Mt.-ben meghatározott írásbeli tájékoztatási kötelezettségüket is teljesíteni, az alábbiak vonatkozásában:

a) a napi munkaidő,
b) az alapbéren túli munkabér és egyéb juttatások,
c) a munkabérről való elszámolás módja, a munkabérfizetés gyakorisága, a kifizetés napja,
d) a munkakörbe tartozó feladatok,
e) a szabadság mértéke, számítási módja és kiadása szabályai, valamint
f) a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályai, továbbá
g) arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e (a munkavállalóra azon munkáltató által kötött kollektív szerződés hatálya terjed ki, amely munkáltató a munkabér-fizetési kötelezettségét teljesíti), valamint
h) a munkáltatói jogkör gyakorlójáról.

A felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt – legfeljebb egy alkalommal – meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot.

A munkaviszony jellegére figyelemmel a munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek. A felek megállapodása vagy a kollektív szerződés ezen szabályoktól nem térhet el, tehát például munkaszerződésben nem lehet kikötni azt, hogy kizárólag az egyik munkáltató felelős a munkavállaló irányába.

Eltérő megállapodás hiányában a munkaviszonyt bármely munkáltató vagy a munkavállaló jognyilatkozata megszünteti. Ettől a felek eltérhetnek, tehát kijelölhető az a munkáltató, amelyik a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatot (pl. felmondás, közös megegyezés) megteheti, illetve a munkavállalói felmondást átvenni jogosult. A munkaviszony a törvény erejénél fogva megszűnik, ha a munkáltatók száma egy főre csökken.

Több munkáltató által létesített munkaviszony esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállalóra azon munkáltató által kötött kollektív szerződés hatálya terjed ki, amely munkáltató a munkabér-fizetési kötelezettségét teljesíti.

A több munkáltatóval létesített munkaviszony adójogi vonatkozásaival a NAV több állásfoglalásában, válaszában is foglalkozott.

A 28/2013. Adózói kérdésre adott válasz (AVÉ 2013/5.; Több munkáltató által létesített munkaviszony általános forgalmi adó vonatkozásai) az alábbiakra mutat rá:

Ebben az atipikus munkaviszonyban a munkavállaló feladatait több munkáltató részére teljesíti, de egy munkaviszony keretében (ez megvalósulhat pl. úgy, hogy a munkavállaló munkaideje megoszlik az egyes munkáltatók között, de úgy is, hogy a munkavállaló egyidejűleg dolgozik minden munkáltató számára). A munkaszerződésben meg kell határozni a bérfizetési kötelezettség módját, azaz, hogy a munkabér kifizetését melyik munkáltató teljesíti a munkavállaló irányába.

Ellentétben az Mt. XVI. fejezete szerinti munkaerő-kölcsönzéssel, a több munkáltató által létesített munkaviszony esetén nem a munkavállaló feletti munkáltatói jogkör visszterhes átengedéséről van szó (tehát a munkaszerződést megkötő munkáltató és a tényleges foglalkoztató munkavállaló személye nem különül el egymástól), hanem eleve több jogalany kerül a munkáltatói pozícióba, akiket a munkáltatói jogok és kötelességek teljessége megillet, illetve terhel. Ennek megfelelően kell megkülönböztetni az Mt. 195. §-a szerinti munkaviszonyt az Mt. 53. § által szabályozott munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatástól is.

Az Mt. 195. §-a értelmében a munkaszerződésben kijelölt munkáltatónak kell teljesítenie a munkavállaló felé a munkabér-fizetési kötelezettséget, az Art. 16. § (4b) bekezdés alapján a munkáltatók által kijelölt munkáltatót terhelik az állami adóhatóság irányába a munkaviszonyból eredő adókötelezettségek. A kijelölt munkáltató ezen tevékenységének az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény) szerinti megítélése során az alábbi rendelkezéseket kell figyelembe venni a munkáltatók között létrejövő megállapodás tartalmától függően.

1.
a) A kijelölt munkáltató és a többi munkáltatók a munkaszerződésben megállapodhatnak úgy, hogy a foglalkoztatással összefüggően felmerült költségeket (munkabér és annak terheit illetve a foglalkoztatással felmerülő egyéb költségeket) egymás között arányosan megosztják aszerint, hogy mindegyik munkáltató a foglalkoztatással kapcsolatosan felmerülő költségek rá eső részét viseli és ezt az arányos összeget téríti meg a kijelölt munkáltató részére. Abban az esetben, ha a kijelölt munkáltató a többi munkáltató érdekében saját név alatt kifejtett ezen tevékenységét (bérkifizetés és az adókötelezettségek teljesítése) ellenérték nélkül végzi, úgy e szolgáltatásnyújtás az áfatörvény 2. § a) pontja értelmében mint ellenérték nélküli ügylet nem tartozik az áfatörvény alkalmazási hatálya alá, azaz adókötelezettséget nem keletkeztet a kijelölt munkáltató részéről.
Abban az esetben tekinthető úgy, hogy a kijelölt munkáltató ellenérték nélkül vállalja e kötelezettségek teljesítését, ha a többi munkáltatótól együttesen legfeljebb akkora összeget kap, amely a munkavállaló náluk történő foglalkoztatásával összefüggésben felmerült összköltség fedezésére szolgál. Ehhez képest más kérdés az alábbi, b) pontban részletezett, megtérítésre kötelezett munkáltatók egymás közti költségmegosztása.

Fontos kiemelni továbbá, hogy a kijelölt munkáltató részéről az elszámolási kötelezettséggel átvett pénzösszeget tekintve sem valósulhat meg ellenérték fejében kifejtett szolgáltatásnyújtás, figyelemmel az áfatörvény 71. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezésre, miszerint még adóalapot sem képezhet az a pénzösszeg, amelyet az adóalany a termék beszerzőjétől, a szolgáltatás igénybevevőjétől – mint az áthárított költség igazolt végső viselőjétől – kap, feltéve, hogy az így kapott összeget az adóalany saját nyilvántartásában elszámolási kötelezettségként tartja nyilván.

b) A munkáltatók az egymás közti költségmegosztás tekintetében rendelkezhetnek úgy is, hogy a munkavállaló foglalkoztatásával összefüggően felmerült költségeknek nem a rájuk eső arányos részét térítik meg a kijelölt munkáltató részére, hanem ettől egymás javára eltérhetnek pozitív illetve negatív irányban (mely példaként azt is eredményezheti, hogy az egyik munkáltató a rá eső résznél nagyobb mértékben viseli a költségeket, átvállalva ezzel a költségeknek egy másik munkáltatóra eső arányos részét, vagy annak töredékét).

Amennyiben a kijelölt munkáltató ellenérték nélkül végzi ezen tevékenységét, úgy az az áfatörvény 2. § a) pontjának figyelembevételével nem esik adókötelezettség alá. Ebből a szempontból nincsen annak relevanciája, hogy a megtérítésre kötelezett munkáltatók egymás között hogyan osztják meg a felmerült költségeket (a rájuk eső arányos részt térítik-e meg vagy sem).

c) Előfordulhat olyan eset is, amikor a munkáltatók nem osztják meg egymás között a munkabér illetve a költségvetés felé teljesítendő, a foglalkoztatással összefüggésben felmerülő adók (és egyéb költségek) összegét, hanem azt egyedül a kijelölt munkáltató viseli. Itt is az vizsgálandó, hogy a kijelölt munkáltató nyújt-e a munkabér kifizetésének és az adókötelezettségek teljesítésének átvállalásával összefüggésben az áfatörvény hatálya alá tartozó szolgáltatást a többi munkáltató részére.
Amennyiben a munkabér és az adó összegét (illetve annak egy részét) az egyes munkáltatók átvállalják a többi munkáltatótól, abban az esetben tartozás átvállalásra kerül sor. A tartozást átvállaló munkáltató viszont csak abban az esetben valósíthat meg áfatörvény hatálya alá tartozó szolgáltatást az érintett többi munkáltató felé e jogcímen, amennyiben a szolgáltatásnyújtásra az áfatörvény szerinti ellenérték fejében kerül sor. Amennyiben a tartozást átvállaló munkáltató részéről ingyenes szolgáltatásnyújtás történik, de nem állnak fenn az áfatörvény 14. § (2) bekezdése szerinti feltételek, abban az esetben az áfatörvény értelmében az ügylet adókötelezettséget sem keletkeztet.

2. Az Mt. 195. §-a szerinti több munkáltatóval létesített munkaviszony során a munkáltatók között létrejövő megállapodás érintheti a munkaeszközök munkavállaló részére történő használatba adását is, e kérdéskörön belül érdemes kitérni arra az esetkörre, amikor az egyik munkáltató a tulajdonában álló munkaeszközeit úgy bocsátja a munkavállaló rendelkezésére, hogy a munkavállaló azt jogosult a munkavégzése során a vele jogviszonyban álló többi munkáltató érdekében is használni.

a) Abban az esetben, ha a munkaeszközök tulajdonosa részéről a munkaeszközök használatba adása ingyenesen történik, úgy az alábbiakra kell figyelemmel lenni. Az ellenérték nélküli ügyletek körében az áfatörvény 14. §-ában foglaltak vizsgálandóak. Az áfatörvény 14. § (1) bekezdése a vállalkozásból történő időleges kivonás jogcímén adókötelezettséget rendel alkalmazni olyan ügyletekre is, amelyek tényleges ellenszolgáltatással nem járnak. E rendelkezés értelmében ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás [2. § a) pontja] az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen használja, illetőleg azt másnak ingyenesen használatba adja, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

Tekintettel azonban arra, hogy jelen esetben a munkavállaló foglalkoztatása és ennek keretében a munkaeszközök munkavállaló részére történő rendelkezésre bocsátása a tulajdonos munkáltató gazdasági tevékenységéhez kapcsolódik, így megítélésünk szerint a munkaeszközök munkavállaló általi ingyenes felhasználása nem tekintendő vállalkozásból való kivonásnak. Mindezek alapján nem valósul meg az áfatörvény szerint adóztatandó ügylet sem az eszköztulajdonos munkáltató és a munkavállaló, sem pedig a tulajdonos munkáltató és azon munkáltatók között, akiknél foglalkoztatás keretében a munkavállaló használja az adott eszközt.

b) Abban az esetben, ha az a) pont szerinti, munkavállaló részére történő használatba adáshoz kapcsolódóan a munkáltatók egymás között ellenértéket kötöttek ki, úgy a két munkáltató között ellenérték fejében teljesített szolgáltatás valósul meg az áfatörvény 13. § (2) bekezdés alapján. Az áfatörvény 259. § 4. pontja értelmében a bérbeadás, -vétel fogalmába beletartozik a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek.

Ez esetben tehát a munkaeszközök ellenérték fejében történő használatba adása a munkáltatók között az áfatörvény szerinti bérleti ügyletnek minősül. Az áfatörvény 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében a törvény erejénél fogva kötelezően adó alóli mentesség vonatkozik az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadására, de az áfatörvény 88. §-a alapján lehet élni az adókötelessé tétel lehetőségével. Ingó bérbeadásra nem vonatkozik adómentesség, arra minden esetben az általános szabályokat kell alkalmazni.
Az eszköztulajdonos munkáltató és a munkavállaló közötti viszony megítélésére az a) pontban leírtak az irányadóak ilyen esetben is.


Az Mt. 195. §-a szerinti foglalkoztatók – azaz a több munkáltatós munkaviszonyt létesítő munkáltatók – körében felmerült kérdés, hogy a rehabilitációs hozzájárulás tekintetében melyik munkáltatónál vehető figyelembe a munkavállaló az átlagos statisztikai állományi létszám megállapítása során.

Az Mmtv. 1. § (2) bekezdés 7. pontja határozza meg a munkaadó fogalmát, mely szerint az Mmtv. alkalmazásában munkaadónak minősül a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkaadó. Ez utóbbi szerint munkaadó: az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, illetve magánszemély és annak jogi személyiséggel nem rendelkező társasága, aki munkavállalót foglalkoztat, vagy foglalkoztatni kíván.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 16. § (4b) bekezdése szerint több munkáltató által létesített munkaviszony esetén a munkáltatók a munkaviszony létesítésével egyidejűleg kötelesek írásban az adókötelezettségek teljesítésére egy munkáltatót kijelölni, továbbá a kijelölt munkáltató személyéről a munkavállalót tájékoztatni. Kijelölés hiányában a több munkáltató által létesített munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére a munkaviszonyban érintett bármely munkáltató kötelezhető. A kijelölt munkáltató a munkavállaló tekintetében adókötelezettségeit saját nevében teljesíti. Az Art. 16. § (4) bekezdés szerinti bejelentésben a kijelölt munkáltató bejelenti az ugyanazon munkaviszony tekintetében a további foglalkoztató (e § alkalmazásában a továbbiakban: további foglalkoztató) adóazonosító számát, nevét, elnevezését, székhelyének címét, valamint a több munkáltató által létesített munkaviszonyban való részvétele kezdetét és a munkaviszonyból való kilépésének idejét.
Az idézett rendelkezések alapján megállapítható, hogy több munkáltató által létesített munkaviszony esetén a munkavállaló az átlagos statisztikai állományi létszám meghatározásakor azon munkáltató tekintetében vehető figyelembe, amelyik az Art. 16. § (4b) bekezdése alapján az adókötelezettségeket teljesíti.

dr. Rátkai Ildikó