JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Január elsejétől kétarcú lesz az adóhatóság – mondta el Orbán Ildikó, a NAV Dél-Budapesti Adóigazgatása ügyfélkapcsolati főosztályvezetője kiadónk december 15-én rendezett adóügyi konferenciáján. Lesz egy ügyfélsegítő, szolgáltató, baráti arca és lesz egy kemény. Előbbit a jogkövető, pozitív szándékú, néha tévedő, késedelembe csúszó adózókkal veszi fel, utóbbit a nem együttműködőkkel.
Az eddigi háromszintű hatóságból (megyei, közép- és felsőszint) kétszintűvé válik a NAV, januártól a központi irányítás alá kerülnek a területi szervek. Az új hatóságot az államtitkár és helyettesi irányítják, a korábbihoz képest tehát egy politikai szinttel feljebb működik az intézmény, ám a december 15-ei konferencia napjáig az államtitkár-helyetteseket még nem nevezték ki, és intézményen belül sem tudják igazán, mi lesz az itt dolgozó mintegy 23 ezer ember sorsa. De tekintsük akkor át a legfőbb változásokat, melyek között – bár minden értelmezés kérdése – nemcsak szigorításokkal, de kifejezetten ügyfélbarát, pozitív intézkedésekkel is találkozunk.
Vagyonosodási vizsgálat
Az egyik legfontosabb változás a vagyonosodási vizsgálatot illeti. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a NAV bárki ellen bármikor kezdeményezhetett vagyonosodási vizsgálatot, ha például a bevallott jövedelme nem korrelált az életszínvonalával, vagy akár puszta gyanú fennállása esetén is. Januártól az adóhatóság csak akkor indít vagyonosodási vizsgálatot, ha az adózóval kapcsolatban a BTK szerint bűncselekmény gyanúja áll fenn, illetve ha ellene eljárás van folyamatban. Ezzel tehát a jövőben jelentősen csökkeni fog a vagyonosodási vizsgálatok száma. Ennek nyilván lesznek haszonélvezői, az „átlagpolgár” azonban nem biztos, hogy örül, hogy körülötte a csirkefogók szaporodnak.
Összevont adó- és vámfolyószámla
A más néven integrált folyószámla, vagy centralizált folyószámla (CEF) névre hallgató „intézmény” bevezetésének szándéka, illetve az azt előkészítő gyakorlat már öt éve jelen van a NAV-nál.
Itt a lényeg az, ha azt akarjuk, hogy a megbízott személy, aki eddig betekinthetett az adófolyószámlánkba, mostantól az összevontba ne tekintsen bele, értesítenünk kell a hatóságot. Egyenlegközlőt a NAV a jövőben csak akkor küld, ha a túlfizetés vagy a tartozás a 2000 forintot meghaladja. További változás, hogy a NAV 30 nappal hosszabbíthatja az ügyintézési határidőt, de erre jól megfogalmazott, nyomós ok kell, például hibásan benyújtott adóbevallás.
2017-től az iparűzési adó bevallás elektronikusan a NAV-hoz is beadható, az pedig továbbítja az illetékes önkormányzatnak.
Az adózók minősítése
A jövőben megbízható, normál és kockázatos adózói kategóriák lesznek. A minősítés negyedévente történik, az első besorolásról elektronikus úton kap értesítést az adózó, mely ellen kifogás nyújtható be. További értesítés nem lesz, ezt követően az ügyfélkapun lehet ellenőrizni, éppen milyen kategóriába sorolódtunk. A minősítés az egyéni vállalkozókat és az őstermelőket nem érinti, ezért ők automatikusan a normál kategóriába fognak tartozni. Nem érinti a magánszemélyeket sem, annál inkább viszont a társas vállalkozásokat. A megbízható minősítést az a társas vállalkozás nyerheti el, amely legalább három éve működik, kettőnél több mulasztás bírságot nem kapott az elmúlt két évben és nem minősült kockázatos adózónak. (Tehát a megbízható kategóriához nem kell tökéletes adózónak lenni, egy-két mulasztási bírságot még be lehet gyűjteni.) A megbízhatóság „jutalma” a maximum 180 napos hatósági ellenőrzés, az alacsonyabb mulasztási bírságok (a mulasztási bírság felső határának maximum a fele), illetve 500 ezer forint alatti tartozásra évente egyszer pótlékmentes részletfizetési lehetőség. Sőt, aki ezzel az utóbbi lehetőséggel nem él, annak maga a NAV küld ki egy részletfizetési ajánlatot (mint barátságos szolgáltató).
Kockázatos adózóvá akkor lesz a vállalkozás, ha nagy összegű adóhiányt vagy adótartozást halmoz fel, vagy ha nem jelenti be a foglalkoztatottakat. A kockázatos minősítés mint bélyeg egy évig marad az adózón. Érdekes kitétel viszont, hogy csak 2016. január elseje utáni „bűnért” válhat valaki kockázatos adózóvá, tehát 2015-ös éviért, még ha az 3 éve fennáll is, nem. A kockázatos besorolás eredménye a 75 napos áfakiutalás, a 180 napos ellenőrzési határidő 60 nappal való meghosszabbítási lehetősége, illetve késedelem esetén a jegybanki alapkamat kétszerese helyett ötszörösére történő emelkedése. (Jelenleg 1,35 százalék a jegybanki alapkamat, ki lehet számolni, milyen magas késedelmi pótlék sújtja a kockázatos adózót.)
Az adóbevallás egyszerűsödése és központosítása
Jelenleg 3,4 millió önbevallót tartanak nyilván, 0,73 millió állampolgárnak a munkáltató végzi el az adóbevallását, és 0,32 millió választotta az egyszerűsített adóbevallást (az ő bevallásukat készítette el ingyen az adóhatóság). Az adónyilatkozatot, vagy népszerűbb nevén söralátétet mindössze 0,05 millió ember választotta, nem bizonyult tehát óriási sikernek.
Az új törvény célja az egyszerűsítés volt, ezért döntött úgy a jogalkotó, hogy az adóhatóság a jövőben tömeges méretekben készíti el az állampolgárok adóbevallását. Természetesen az említett öt adóbevallási mód közül a jövőben is lehet négy módon bevallani, egyedül a söralátét esik ki a lehetőségek közül. A választás módjára konkrét és szerteágazó szabályok vonatkoznak, ez ügyben érdemes tájékozódni.
Fontos változás, hogy az SZJA bevallásra 200 forintig részletfizetést lehet kérni, eddig ez az összeg 150 ezer forint volt.
Az új magyar adóbevallási modell az amerikai és a holland modelleket ötvözi. Az amerikai modell lényege, hogy az adóellenőrzést az adózó maga végzi adóhatósági felügyelettel, a hollandé pedig, hogy kimennek az adózóhoz, kikérdezik a tevékenységéről és közösen alakítják ki az adóbevallási profilját. Orbán Ildikó arra is ígéretet tett, hogy a NAV jelenlegi kaotikus és nem túl felhasználóbarát honlapját a jövőben rendszerezik, fejlesztik, és az adózót segítő anyagok, videók kerülnek föl rá.
SZJA csökkenés 16-ról 15 százalékra
Ezzel az intézkedéssel nemcsak a pénztárcánkban marad ha nem is sokkal, de némileg több pénz, de a jelenlegi 16 százalékos banki kamatok is 15 százalékra csökkennek. Módosulnak továbbá az szja-hoz kötődő családi kedvezmények, ám egy gyermek esetében lényegében nem változnak, két gyereknél négy év alatt tízezerről 20 ezer forintra nő a kedvezmény. Igazán jól ebből a szempontból továbbra is a háromgyerekesek járnak. Az egészségügyi szolgáltatási járulék a jövőben havi 6930 forintról 7050-re emelkedik.
Sharing economy
A világban és nálunk is egyre elterjedtebb a megosztáson alapuló gazdasági modell. Több tevékenységet végeznek ennek keretében: ingatlan bérbeadást (Airbnb), személyszállítást (Uber, Oszkar, BlaBlaCar, AutoHop), vendéglátást (Piqniq) és bevásárlást (30km.hu). Ezek a modellek háromszereplősek, van a szolgáltatást nyújtó, az azt igénybe vevő és a közösségi szolgáltató, általában külhoni szerverről üzemeltetve. Utóbbiak épp ezért, illetve a szolgáltatás jellegéből kifolyólag gyakran úgy érzik, nincs adófizetési kötelezettségük, de tévednek, hiszen ezek a szolgáltatások kifejezetten kereskedelmi, haszonszerzési céllal jönnek létre. Természetesen adóügyi szempontból legálisan is lehet ezeket a tevékenységeket folytatni akár egyéni vállalkozóként, akár önálló tevékenységként, de minden esetben 27 százalékos eho terheli és a szolgáltatónak számlát kell szolgáltatónak adni. A számlaadás ugyanakkor nem egyszerű, mert nem arról az összegről kell azt a szolgáltatónak kiállítani, amennyit ő megkap, hanem amennyit az interneten keresztül fizet az igénybe vevő, ami számára előnytelen, hisz nagyobb összegről állítja ki a számlát, mint amennyit ő megkap. A külföldi szolgáltatók pedig neki nem adnak számlát a jutalékról, illetve az internetes közvetítésről. De a jövő ezeké a szolgáltatásoké, ezért ezeket is bele kell tudni illeszteni az adórendszerbe.
Orbán Ildikó előadása alapján
Barátságos és kemény lesz egyszerre a NAV
Január elsejétől kétarcú lesz az adóhatóság – mondta el Orbán Ildikó, a NAV Dél-Budapesti Adóigazgatása ügyfélkapcsolati főosztályvezetője kiadónk december 15-én rendezett adóügyi konferenciáján. Lesz egy ügyfélsegítő, szolgáltató, baráti arca és lesz egy kemény. Előbbit a jogkövető, pozitív szándékú, néha tévedő, késedelembe csúszó adózókkal veszi fel, utóbbit a nem együttműködőkkel.
A szervezet átalakítása

További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR