JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Továbbra is garantált a magyar termőföld védelme, mert az országgyűlés által elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvény életbe lép - jelentette ki Simon Attila István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI érdeklődésére.
A helyettes államtitkár azt követően beszélt a témáról, hogy egy sajtóinformáció szerint a kormány változtatna a május elsején életbe lépő, de már elfogadott mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló törvényen, hogy a demokratikus elvek erőteljesebben érvényesüljenek a helyi földbizottságok felállításakor, miután az unióból is kifogásolták az erre vonatkozó előírásokat.
A helyettes államtitkár jelezte: a földforgalmi jogszabály minimális módosításáról van szó, amit az tesz szükségessé, hogy a vidékfejlesztési tárca tudomására jutott: Brüsszelben felmerült, hogy a helyi földbizottságok megválasztása legitimációs gondokat okozhat, ha azokat a helyi földművesek - a helyben földhasználati joggal rendelkező gazdák - képviselői saját maguk közül választják.
Ezért volna szükség a jogszabály-módosításra, hogy ez - az esetleges - kifogás kiküszöbölhető legyen. Ennek egyik lehetséges módja lenne, hogy a helyi földbizottságokat a helyi képviselőtestület választaná meg a helyi gazdák közül. Így a legitimáció egyértelműen biztosított lenne. De a törvényt az Országgyűlésnek kell módosítania - jegyezte meg. Simon Attila István leszögezte: a helyi földbizottságok megalakítása és működése csak az egyik garanciális elem, amely biztosítja, hogy ne kerülhessen magyar termőföld külföldiek kezébe május elseje után se.
Termőföldet Magyarországon - a moratórium lejártát követően is - csak magánszemély szerezhet, de csak olyan magánszemély, aki megfelel a földműves fogalomnak; nem birtokolhat senki 300 hektárnál nagyobb földterületet; továbbá a földszerzéshez hatósági jóváhagyás szükséges; továbbá a helyi földbizottságok minden tulajdonjog szerzés esetében vétójoggal rendelkeznek. A helyettes államtitkár úgy vélekedett: ha az újonnan megalakuló országgyűlés az elsők között módosítja a szóban forgó törvényt, akkor gyakorlatilag semmi akadálya nincs a helyi földbizottságok megválasztásának a helyi képviselőtestületek által.
Amíg pedig a helyi földbizottságok nem működnek, addig - az elfogadott törvény úgy rendelkezik - a helyi földbizottságok helyett az adott ügyben eljáró hatóság megkeresi a területileg illetékes Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségét. Ez a testület hoz döntést az adott ügyben akár pozitív, akár negatív tartalommal. De ez a köztes állapot vélhetően csak másfél-két hónapig állhat majd fenn. Ezt követően pedig minden magyar településen megalakulhatnak a helyi földbizottságok - tette hozzá.
(MTI)
További hírek
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Keresőképtelenség ellenőrzése: mit tehet a munkáltató?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
19
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR