Adó- és járuléktörvények 2014 - kreditpontos szakmai előadás
idõpont: 2014-01-29 09:00
helyszin: Budapest, Lurdy Ház Konferenciaközpont (1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14.)

BRUTTÓ ÁR: 25 400 Ft

Az ár tartalmazza az ÁFÁ-t.

Előfizetőink részére térítésmentes (2fő/cég)

FONTOS!
Amennyiben Ön 2013-ban már részt vett az Adó- és járulékváltozások 2014 c. rendezvényünkön és igénybe vette a részvételért járó, adott végzettségekhez biztosított kreditpontokat, akkor Ön erre az előadásra - mivel a tematika változatlan - 2014-ben már nem veheti igénybe a kreditpont-jóváírási lehetőséget!


Az „egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról” szóló javaslat szerint: 2014 a csökkenő terhek és az egyszerűsödő adminisztráció éve lesz!
A módosításokat az Országgyűlés elfogadta, amelyek 2014. január 1-jétől lesznek hatályosak.
Ezt követően a parlament gazdasági bizottsága másféltucatnyi adóváltoztatási javaslattal egészítette ki az egyik – jogharmonizációs céllal indokolt – törvénymódosító salátatörvényt.

Előre láthatóan az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat módosító indítványairól a zárószavazás 2013 december közepén lesz.

Mindezek fényében rendezvényünk felkért szakértői teljes körű tájékoztatást adnak a legfrissebb változásokról.




Az előadások várható tematikája:


Számvitel:
- Üzleti év fogalma - Kiterjesztett devizában történő könyvvezetés - Saját tőke értékének dokumentálása - Tulajdonosi részesedés megszűnésekor a tulajdonossal történő elszámolás szabályai - Osztalék elszámolása pénzeszköztől eltérő eszközzel: értékesítésnek minősül - Alkalmazott devizaárfolyam: EKB árfolyama is lehet - OSZB újraszabályozása - Pénztárgépcsere számviteli elszámolása (rendeletben) - Akkreditált továbbképző szervezetekre vonatkozó új előírások - Transzferárakkal kapcsolatos számviteli rendelkezések - Konzultáció, kérdések és válaszok a koonkrét változások fényében

Szja:
- Külföldi vendégművész adózása - Biztosítások adózási szabályainak változása - Családi kedvezmény szabályaiban bekövetkezett változások - Önkéntes pénztári rendelkezés - Nyugdíjbiztosítási szerződés kedvezménye - Nyugdíj-előtakarékossági rendelkezések maximálása - Tartós befektetési szerződés szabályainak változása - Utalványok minősítése - Kamatkedvezmény adózása - Jövedelem megszerzésének időpontja - Egyéb változások - KIVA - Konzultáció, kérdések és válaszok a konkrét változások fényében

KATA:
- Kisadózó jogállásának változása - Választható tételes adó mértéke, választásának feltétele - Bevételi nyilvántartás vezetésének módja - Adatszolgáltatás a kisadózó vállalkozásnak kifizetett bevételről - Egyéb változások - Konzultáció, kérdések és válaszok a konkrét változások fényében

Áfa:
- Adófizetési kötelezettség, adóalap meghatározása - Önellenőrzés - Adatszolgáltatás, bevallás, nyomtatványok - Adólevonás - Adómentesség - Termékértékesítés - Devizás ügyletek - Elektronikus számla - Számlakorrekció - Konzultáció, kérdések és válaszok a konkrét változások fényében

Tao:
- Nem jelentős összegű hiba fogalma - Bejelentett részesedés fogalmának változása - Adóalap módosító tételek változása - Civil szervezetek, közhasznú non-profit szervezetek adóalap meghatározása elsődleges gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatása esetén - Új beruházási adókedvezmény - Elismert költségek tartalma - Szabályozott ingatlanbefektetési társaságokat érintő szabályok változása - Konzultáció, kérdések és válaszok a koonkrét változások fényében.

Art:
- Képviselet szabályaiban bekövetkező változások - Egészségügyi szolgáltatási járulék kötelezettség megszűnésének kezelése - Adószám felfüggesztésének, törlésének változása - Kijavítás iránti kérelem - Elektronikus fizetési rendszer szabályai - Jövedelemigazolás - Telefonon intézhető ügyek körének változása - Kézbesítési vélelem - Mintavétel - Árverési szabályok - On-line pénztárgép üzemeltetése, szankciók - Egyéb változások - Konzultáció, kérdések és válaszok a konkrét változások fényében

Társadalombiztosítás:
- A társadalombiztosítás szerepe, a biztosítás rendszere - A biztosítottak köre - Jogviszonyok elhatárolása, jellemzői, közterhei - Fizetendő adók és járulékok - Az egészségbiztosítás szolgáltatásai - A nyugdíjbiztosítás juttatásai - Kedvezmények rendszere - A 2014-es változások és hatásai- Konzultáció, kérdések és válaszok a konkrét változások fényében

Felkért előadóink:


Ruszin Zsolt,
bejegyzett adószakértő; igazságügyi könyvszakértő, adó- és járulékszakértő
Varga Hajnalka,
okl. adószakértő
dr. Radics Zsuzsanna,
közgazdasági szakokleveles jogász, egészségügyi menedzser társadalombiztosítási szakértő



***
Technikai információk, kapcsolat


A helyszín kapacitása miatt, csak előzetes jelentkezés alapján tudjuk résztvevőinket fogadni. A rendezvény helyszínén étkezési lehetőség térítés ellenében igénybe vehető.

Kérdéseivel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Tel.:( 061) 880-7600, ( 061) 880-7666
Fax:( 061) 880-7699
E-mail: tudaskozpont@menedzserpraxis.hu

*Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem megfelelő érdeklődés vagy egyéb nem várt esemény (pl.: az előadó betegsége) esetén az előadás elmarad, de a résztvevő további anyagi igénnyel ezért nem léphet fel.

KONFERENCIA AJÁNLATOK

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR