Az új Polgári Törvénykönyv a változások tükrében - kötelmi jog
idõpont: 2013-11-28 10:00
helyszin: Budapest, Lurdy Ház Konferenciaközpont (1097 Könyves Kálmán krt. 12-14.)

BRUTTÓ ÁR: 0 Ft

Tisztelt Jelentkező!

Ismerje meg az új polgári jogi kódex rendelkezéseit - a változásokra és az új jogintézményekre fókuszálva!
Vegyen részt az új Polgári Törvénykönyvről szóló díjmentes előadássorozatunkon, amelyet Budapesten és több vidéki egyetemi városban is megrendezünk!

Az új Polgári Törvénykönyv (új Ptk.) kodifikációja során több fordulatot láthattunk, melyeket követően végül egy jelentősen változó, bővülő új polgári jogi kódexet fogadott el az Országgyűlés (2013. évi V. törvény).
A 2014. március 15-én hatályba lépő új Ptk. alkalmazására a következő hónapokban kell felkészülnie a jogásztársadalomnak (a vállalati és intézményi szektorban dolgozó jogászoknak és az ügyvédeknek) éppúgy, mint a cégvezetőknek és a gazdasági szakembereknek.
Az új törvénykönyv több jelentős változást tartalmaz az 1959-ben elfogadott, azóta több mint százszor módosított, hatályos Ptk.-hoz képest: a korábbi kódex szövegének csak nagyjából a felét őrizte meg, a negyedét korrigálta, ugyanekkora részében viszont lényegileg megváltozott, vagy teljesen új tartalmat kapott, terjedelme pedig csaknem kétszerese a hatályosnak.
A nyolc könyvből, azon belül csaknem ezerhatszáz paragrafusból álló kódexbe ráadásul beépültek a társasági jog anyagi szabályai, és helyet kaptak a jelenleg szintén külön törvényben szabályozott családjogi rendelkezések is.

Az új Ptk. nyolc könyvből áll - Bevezető rendelkezések, Az ember, mint jogalany, A jogi személy, Családjog, Dologi jog, Kötelmi jog, Öröklési jog és Záró rendelkezések.
A kódex terjedelmére való tekintettel az előadássorozat valamennyi helyszínén, így Budapesten is három rendezvényen mutatjuk be az új Ptk. felépítését, szerkezetét, valamint a változó és új jogintézményeket.

Második budapesti eseményünk témái:
- A kötelmek közös szabályai
- A szerződés általános szabályai
- A kontraktuális és deliktuális felelősség az új Ptk-ban
- Egyes szerződéstípusokra vonatkozó szabályok

Nyitóelőadás:

A Ptk. az Alkotmánybíróság gyakorlatában - jogesetek a kötelmi jog területéről
(Prof. Dr. Lenkovics Barnabás egyetemi tanár, alkotmánybíró)

További előadóink:

Dr. Bán Dániel ügyvéd, egyetemi oktató
Dr. Navratyil Zoltán PhD egyetemi adjunktus, PPKE JÁK Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék
Dr. Fuglinszky Ádám LL.M. PhD, egyetemi docens, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék


Jelentkezzen most, és vegyen részt térítésmentes rendezvényünkön!

***

Technikai információk, kapcsolat


A helyszín kapacitása miatt, csak előzetes jelentkezés alapján tudjuk résztvevőinket fogadni. A rendezvény helyszínén és/vagy közvetlen környezetében étkezési lehetőség térítés ellenében igénybe vehető.

Kérdéseivel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Tel.:( 061) 880-7600
Fax:( 061) 880-7699
E-mail: tudaskozpont@menedzserpraxis.hu

*Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem megfelelő érdeklődés vagy egyéb nem várt esemény (pl.: az előadó betegsége) esetén az előadás elmarad, de a résztvevő további anyagi igénnyel ezért nem léphet fel.

KONFERENCIA AJÁNLATOK

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR