Önkormányzati konferencia 2013 - fókuszban a gazdálkodás és a törvényességi ellenőrzés
idõpont: 2013-04-16 09:00
helyszin: Budapest, Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.)

BRUTTÓ ÁR: 0 Ft

Vitathatatlan, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban jelentős lépésekkel indult el a nagy ellátórendszerek és a közigazgatás átalakítása. A változások több ponton is komolyan befolyásolták az önkormányzatok működését.
Fel kellett készülniük többek között a gazdálkodási szabályok változásaira és alkalmazására is.
Felkért szakértőink a konzultációval egybekötött rendezvényünkön részletesen foglalkoznak az önkormányzati szektor pénzügyi helyzetével, az aktuális finanszírozási és fenntartási lehetőségekkel, valamint a törvényességi felügyeletet érintő új szabályokkal.

Rendezvényünk célja, hogy segítsük az önkormányzatoknál dolgozó szakembereket a jogszabályváltozások gyakorlati alkalmazásában és a jelenleg ismerhető konkrét szabályok, folyamatok alapján próbáljuk megválaszolni az ezekkel kapcsolatos kérdéseket is.


Együttműködő partnerünk:




Program:

09,00-10,00 Schmidt Jenő elnök, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
Feladatmegosztás és finanszírozás az új önkormányzati rendszerben

10,00 -12,00 Prof. Dr. Vigvári András tudományos rektorhelyettes, egyetemi intézetvezető tanár

Kihívások az önkormányzati gazdaság előtt (válaszok és választások)
Az önkormányzatok szerepének alakulása az EU országokban 2008 után.
A hazai önkormányzati gazdálkodás új szabályainak értékelése:
- mi volt az örökség?
- Áht., Stab. tv. Önk. törvény, Nemzeti vagyontörvény, mint keret:
- a szubszidiaritás és a prudencia érvényesülése
Megoldatlan kérdések:
- költségvetésen kívüli feladatellátás kontrolljának kérdései,
- a flow (éves költségvetési) és a stock (vagyongazdálkodás) összehangoltsága,
- a stratégiai szemlélet hiánya
- információs rendszer minősége
Az EU-s források sikeres önkormányzati abszorpciójának intézményi feltételei.

12,00-12,30 Ebédszünet

12,30-13,30 Dr. Gyergyák Ferenc KÖZSZÖV főtitkára, az Alkotmánybíróság főtanácsadója
Önkormányzatok törvényességi felügyeletének új szabályai

13,30-14,00 Lehoczky László ügyvezető igazgató, MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft.
Lehetőségek a béren kívüli juttatásokra

14,00-14,15 Kávészünet

14,15-15,30 Dr. Horváth Katalin jogász

Oktatási intézmények önkormányzati működtetése
- az oktatási intézmények működtetésének körülményeit meghatározó jogszabályok
- a működtetés, üzemeltetés színterei (ingatlan vagyon, ingó vagyon, gyermekétkeztetés)
- a működtetés formái (gazdasági társaság, polgármesteri hivatal, vagy önálló intézmény keretein belül)
- forrás biztosítása (fenntartó és működtető különválása)
- kritikus pontok (pályázati támogatás, társult intézmények, a helyi önkormányzatok által biztosított egyéb támogatások, juttatások kérdései)

***
Technikai információk, kapcsolat


A helyszín kapacitása miatt, csak előzetes jelentkezés alapján tudjuk résztvevőinket fogadni. A rendezvény helyszínén étkezési lehetőség térítés ellenében igénybe vehető.

Kérdéseivel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Tel.:( 061) 880-7600
Fax:( 061) 880-7699
E-mail: tudaskozpont@menedzserpraxis.hu

*Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem megfelelő érdeklődés vagy egyéb nem várt esemény (pl.: az előadó betegsége) esetén az előadás elmarad, de a résztvevő további anyagi igénnyel ezért nem léphet fel.

KONFERENCIA AJÁNLATOK

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR