helyszin: Budapest, Lurdy Ház Konferenciaterem (1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14.)
BRUTTÓ ÁR: 0 Ft
Szeretettel meghívjuk Önt a konzultációval egybekötött Új lehetőségek és feladatok a köznevelési törvény változásai tükrében - tanárok és tanítók részére c. szakmai rendezvényünk ONLINE megtekintésre.
Az idei évtől a köznevelés rendszere jelentős átalakuláson ment át. A törvénymódosítás érintette az háttérintézmények szerepét, az intézményvezetést és a működtetést is. Rövidesen kezdetét veszik a pedagógiai-szakmai ellenőrzések, a minősítési eljárások, valamint újdonságként bevezetik a lemorzsolódás megakadályozására szánt informatikai nyilvántartást.
Mindezek új feladatokat, jelentős kihívásokat jelentenek a pedagógusoknak, intézményvezetőknek. Konferenciánk előadói maguk is részt vettek a szabályok kialakításában, illetve az ellenőrzésben, valamint a gyakorlatból ismerik a köznevelési intézmények életét. Így a mindennapi munkavégzésben hatékonyan alkalmazható tanácsokkal fognak szolgálni Önöknek, továbbá lehetőség lesz a személyre szóló kérdések megválaszolására is.
A rendezvényünkön való részvétel minden kedves jelentkező számára (előzetes regisztációt követően) térítésmentes!
Tervezett program:
09,00-09,30 Horváth Péter a Nemzeti Pedagógus Kar elnökének köszöntője
Iskolaszolga tanulmányíró pályázat, Jó-gyakorlatok, válaszok a XXI. század közoktatási kihívásaira
A pályázat értékelése és eredményhirdetés
A Nemzeti Pedagógus Kar tevékenységéről és a 9 évfolyamos iskoláról
09,30-11,00 Petróczi Gábor iskolaigazgató, tanfelügyelő, közoktatási szakértő
A pedagógiai-szakmai ellenőrzés– intézményvezetői és pedagógusi feladatok a felkészülésben
11,00-11,15 Kávészünet
11,15-12,15 Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár (felkérés alatt)
Az intézményvezetést és a működtetést érintő rendszerszintű változások és kormányzati célok a köznevelési törvényben
12,15-13,15 Hegedűs Judit egyetemi adjunktus, ELTE
Az iskolai lemorzsolódás megakadályozása rendszerszinten
13,15-13,45 Ebédszünet
13,45-14,45 Dr. Arany Erzsébet egyetemi tanár, KFRTKF Hittudományi Egyetem, Sillabusz Oktatási Központ, tanácsadó, szakértő
Integráció az általános iskolában
14,45-15,45 Dr. Kolozsváry Judit főiskolai docens, ELTE, szakpszichológus
Ők és Mi? A digitális kultúra hatása az iskoláskorú gyerekekre
15,00-16,00 Budai Gergely kommunikációs szakember
Hogyan készüljünk fel a portfólióvédésre? – Kommunikációs és előadói készségfejlesztés
***
Technikai információk, kapcsolat
Az ONLINE megtekintést előzetes jelentkezés alapján tudjuk biztosítani.
A közvetítés kezdési időpontja 15 perces eltérést mutat(hat) a konferencia valódi kezdési időpontjához képest (ez idő alatt tudja ellenőrizni a weboldalunkon biztosított online megtekintési felület működését).
Kérdéseivel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
Tel.:( 061) 880-7600
Fax:( 061) 880-7699
E-mail: tudaskozpont@menedzserpraxis.hu
*Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem megfelelő érdeklődés vagy egyéb nem várt esemény (pl.: az előadó betegsége) esetén az előadás elmarad, de a résztvevő további anyagi igénnyel ezért nem léphet fel.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
17
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR