Társasági jog és cégjogi, cégeljárási változások az új Ptk. nyomán
idõpont: 2014-05-13 10:15
helyszin: Budapest, Lurdy Ház Konferenciaterem (1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14.)

BRUTTÓ ÁR: 25 400 Ft

Az ár tartalmazza az ÁFÁ-t.

Előfizetőink részére térítésmentes (2fő/cég)

Az új Polgári Törvénykönyv 2014. március 15-i hatálybalépésével a jogalkalmazók számára az egyik kiemelt feladatot a jogi személyekre vonatkozó szabályozás változásainak feldolgozása és értelmezése jelenti. Ezen belül is különös figyelmet kell fordítani a jogi személyek közös szabályrendszerének megértésére, hiszen enélkül az új kódexbe beépült társasági anyagi jogi rendelkezések sem értelmezhetőek.
Lényeges kérdésként említhetjük továbbá a vezetői felelősség témakörét, amely már az új Ptk. kodifikációja során is az egyik fontos vitatémának számított.
Ennek jegyében következő előadásunkon a társasági jogi és a hozzá szorosan kapcsolódóan változó cégjogi, cégeljárási szabályokat és az új Ptk. jogi személyekről szóló harmadik könyvének sarkalatos pontjait vesszük górcső alá, a gyakorlati alkalmazás szempontjából, figyelembe véve a régi és az új szabályok együttes alkalmazását meghatározó átmeneti rendelkezéseket is.


A konferencia részletes programja:




10:15-10:30 Összefoglalók és kommentárok az új Polgári Törvénykönyvről


10:30-11:00 Támogatói előadás: Vállalati és egyéni megtakarítási lehetőségek az MKB Pénztárak és SZÉP Kártya segítségével
Előadó: Szabó László üzletág igazgató, MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft.


11:00-12:30 A társasági jog az új Ptk. szabályai szerint és a jogi személyekre vonatkozó közös szabályok értelmezése
Előadó: Dr. Csehi Zoltán PhD, LL.M ügyvéd, tanszékvezető egyetemi tanár, PPKE JÁK Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék


12:30-12:45 Kávészünet


12:45-13:30 Vezetői felelősség az új Polgári Törvénykönyvben
Előadó: Dr. Csehi Zoltán PhD, LL.M ügyvéd, tanszékvezető egyetemi tanár, PPKE JÁK Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék


13:30-14:00 Ebédszünet


14:00-17:00 Cégjogi és cégeljárási szabályok változásai az új Ptk. rendelkezései nyomán; átmeneti rendelkezések alkalmazása Előadó: Dr. Gál Judit bíró, kollégiumvezető-helyettes, Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma




Együttműködő partnerünk:


***
Technikai információk, kapcsolat


Az ONLINE megtekintést előzetes jelentkezés alapján tudjuk biztosítani.

A közvetítés kezdési időpontja 15 perces eltérést mutat(hat) a konferencia valódi kezdési időpontjához képest (ez idő alatt tudja ellenőrizni, a weboldalunkon biztosított online megtekintési felület működését).


Kérdéseivel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Tel.:( 061) 880-7600
Fax:( 061) 880-7699
E-mail: tudaskozpont@menedzserpraxis.hu

*Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem megfelelő érdeklődés vagy egyéb nem várt esemény (pl.: az előadó betegsége) esetén az előadás elmarad, de a résztvevő további anyagi igénnyel ezért nem léphet fel.

KONFERENCIA AJÁNLATOK

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

17

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR