- GAZDASÁGI HÍREK

Tucatnyi banknak nincs elég pénze adóra
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Egyre szembetűnőbb kettősség jellemzi a hazai bankrendszert - ez derül ki a Nemzetközi Bankárképző elemzéséből. Míg 6-8 pénzintézet a piaci körülményekhez képest továbbra is megfelelő jövedelmezőséggel bír, addig a többi társaság vagy a korábbiaknál jóval kisebb eredményt tud felmutatni vagy pedig veszteségesnek számít.

2010. október 11.

A bankrendszer első félévi eredménye 175 milliárd forint volt, a befizetendő bankadó összege pedig szeptember végéig 65 milliárd forint körül volt. Az első félévi eredmény tehát elvileg nyújtott fedezetet a bankadó befizetésére, de ha már nem átlagot nézünk, akkor kiderül, hogy 12 bank esetében nem volt elég nyereség, vagyis a tőkéből kellett befizetniük együttesen mintegy 20 milliárd forintot.

Ennek az az oka, hogy a magyar bankrendszer egyre inkább polarizálódik, még veszteséges bankok is vannak.
Az eredmény szempontjából a 175 milliárd forint 20 százalékkal alacsonyabb összeg, mint amennyi ez 2009 első félévében volt. A hitelezési volumenek ugyanakkor nem nőttek, sőt, esetenként csökkentek. A nyereség egyrészt a költségek jelentős csökkentéséből adódott, másrészt pedig az állampapírok eredménye járult hozzá.

A kamatkülönbözet sem nőtt jelentősen, a portfolió romlása miatt viszont az értékvesztés nőtt.

A vállalati portfolióban 6,7 százalékról 7,5 százalékra nőtt a bedőlt hitelek aránya. A lakossági 4,2-ről 5,3 százalékra nőtt a bedőlt hitelek aránya, de ez még nem a mélypont, míg a vállalatok esetében úgy tűnik, nem romlik már tovább a helyzet.

A hitelezés még nem bővült, főként a vállalati oldalon, ahol forinthitelek esetében még csökkent is az állomány.

A devizaárfolyamok mozgása jelentősen befolyásolta a bankok mérlegfőösszegét. Forintban nominálisan emelkedés látszik, de ebben tulajdonképpen a svájci frank erősödése játszik szerepet.

A bankrendszer tőkeoldalon ugyanakkor nagyon erős. Kérdés, hogy a gazdaság növekedésével milyen stratégiát választanak a bankok, akarnak-e aktívak lenni a bankok a magyar piac hitelezésében.

(A rovat híreinek forrása a Gazdasági Rádió Online)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

19

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR