JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára bejelentette, hogy több mint száz szervezet fogalmazott meg észrevételeket a társadalmi részvételről szóló törvény tervezetéhez a szeptember 29-ei határidőig.
Írásban juttatta el javaslatát többek között a Közigazgatási Fejlesztési Társaság, a Magyar Bankszövetség, a Public Affairs Tanácsadók Szakmai Szövetsége, a WWF, a Zöld Nők Társadalmi Egyesület. A tárca kérésére elküldte álláspontját egyebek mellett a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Az államtitkár elmondta, hogy több szervezettel személyesen is konzultáltak, így a Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért, a Közép-Magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület és a történelmi egyházak képviselőivel.
Rétvári Bence részt vett a NIOK által szervezett konzultáción, amelyen többek között megjelentek az Európa Ház, a Századvég Alapítvány, a Levegő Munkacsoport és az Első Magyar Lobbi Szövetség képviselői. A Pallas Páholyban szervezett egyeztetésen több tucat szervezet képviseltette magát. Az államtitkár közölte, hogy pozitív volt a javaslat fogadtatása, és előre mutatónak értékelték azt az egyes szervezetek. Különösen azt, hogy a kormány fontosnak tartja a civilek véleményét, és ennek deklarálására külön törvényben tervezi szabályozni ezt a kérdést.
További hírek
Cégtulajdonos járulékfizetési kötelezettsége
Egyszemélyes Kft. kényszertörlési eljárása
Tagi hitel kamat magánszemélynek
A nyugta adattartalma: mi változik júliustól?
Kiküldetés
Hulladékszabályok változásai
Ingatlan bérbeadás és értékesítés
Őstermelők 2025: Fejlesztési támogatások és pályázati lehetőségek
Beruházási és adókedvezmények kis- és középvállalkozásoknak 2025-ben
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR