JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A büntetőeljárási törvény módosításával az Országgyűlés úgy döntött: kiemelt jelentőségű ügynek számítanak a jövőben a többi között a közélet tisztasága elleni, valamint az el nem évülő bűncselekmények, az emberölés és az emberrablás súlyosabban minősülő esetei, illetve a bűnszervezetben részvétel. A kiemelt ügyekre speciális eljárási rend érvényes: a gyanúsítottak őrizete 120 óráig tarthat, a terhelt és a védő találkozását az ügyész az első 48 órában megtilthatja, de az ügyvéd védence kihallgatásán ez idő alatt is jelen lehet.
A parlament a kormánypártok támogatásával 255 igen szavazattal, 97 nem ellenében fogadta el a büntetőeljárási törvény és a polgári perrendtartás módosítását, amelyet az alkotmányügyi bizottság az eljárások gyorsításának szándékára hivatkozva kezdeményezett. Az ellenzéki pártok nemmel voksoltak.
Fontos változás, hogy a kiemelt ügyekben az eljárást soron kívül kell lefolytatni, méghozzá úgy, hogy a nyomozás lezárultával megváltoznak az illetékességi szabályok, és az ügyész - a bíróságok aktuális leterheltségére figyelemmel - maga döntheti el, mely bíróságon emel vádat. A kiemelt ügyekben eljáró bírákat a határidők betartása érdekében az egyéb munkavégzés alól mentesíthetik, ha azonban a törvényben meghatározott határidőt elmulasztja, szankcióval sújtják majd.
(forrás: MTI)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR