JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Sarkalatos törvények: megerősítenék az Állami Számvevőszéket
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A tervek szerint július elsejétől hatályba lépő új törvény szerint az Állam Számvevőszék (ÁSZ) által készített jelentéseket, illetve az azokban foglalt megállapításokat nem lehetne más hatóság vagy bíróság előtt megtámadni. A szankciókat is szigorítanák: büntetőjogi tényállás lehet ugyanis a számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése.

2011. május 09.

A Btk. tervezett módosítása szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik majd azokat, akik az ÁSZ vizsgálatainak útjába állnak, legyen szó bármilyen vezetőről, aki egy adott intézmény, szervezet vagy akár csak egy szűkebb értelemben vett, ellenőrzött terület élén áll.  Többek között ezt is megalapozza majd az első sarkalatos törvény, amelynek javaslatát az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának mai ülését követően terjesztik a parlament elé.

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR