JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Új vagy módosított kétharmados jogszabályokkal alapozzák meg többek között az önkormányzati rendszer, az adórendszer és az igazságszolgáltatás működését
Sarkalatos törvény rendelkezik majd a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól, a nemzeti vagyon megőrzéséről, valamint a családok védelméről.
Új kétharmados törvényt kell alkotni - vagy a meglévőket módosítani - az új alaptörvény szellemében a bírósági, ügyészségi szervezetről és az Alkotmánybíróságról, ahogy a helyi önkormányzatokról, az Állami Számvevőszékről, a honvédségről, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági szolgálatokról is.
Az eddigiekkel ellentétben sarkalatos törvény formájában rendelkezik az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről.
Az államfő április 25-én, ünnepélyes keretek között írta alá az új alaptörvényt. Ezt követően megkezdődik az új jogszabályok előkészítése, amelyeket az év végéig kell elfogadni (a "húsvéti Alkotmány" 2012. január 1-jén lép hatályba).
A Menedzser Praxis folyamatosan nyomon követi az új sarkalatos törvények elfogadását, és a legfontosabb, várható változásokról május elejétől honlapunkon elemző cikksorozatot közlünk.
Az alkotmány parlament által elfogadott, végleges szövegét ITT TÖLTHETI LE!
További hírek
Finisben a globális minimumadó
Nyelvórát adó egyetemista adózása
Őstermelő pénztárkönyv vezetése
Miért éri meg megbízható adózónak lenni?
Székhely áthelyezés
A szocho adókedvezmények változásai 2024-től
A megújult munkáltatói tájékoztatási kötelezettség megbúvó szabályai
Üzleti ajándék adózása
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatása a munkáltató költségeire
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
26
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR
