SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK
Ismert tény, hogy az induló vállalkozások nagyjából fele éli csak túl az öt éves kort. Bár vállalkozóként csak egyetlen dolog biztos, ez pedig a kockázat, mégis sokat tehetsz érte, hogy túléld a kritikus első öt évet. Néhány, sajnos gyakori hiba elkerülésével jelentősen javíthatod vállalkozásod túlélési esélyeit
1. hiba: átgondolatlan beleugrás a vállalkozói létbe
Egy vállalkozás a legritkább esetben indul úgy, hogy felhúzod a redőnyt, azonnal jönnek a vevők, a bevétel, és a megélhetésedet biztosító nyereség is. Előtte vállalkozásod befektetést igényel: emberi, és anyagi oldalról is. A munkahelyeden volt egy meghatározott munkaköri leírásod, vállalkozóként ilyen nem lesz.
Vállalkozóként első körben mindent magadnak kell kitalálnod. Itt nem fogsz tudni átszólni a pénzügyre, a jogi osztályra, vagy éppen az IT részlegre, ha elakadsz egy feladat megoldásában. A megoldást eleinte nagyon sokszor egyedül kell megtalálnod. Ehhez pedig nem biztos, hogy elég lesz a saját szakmád ismerete.
Az a vállalkozásod eredményes működtetéséhez szükséges tudásnak bár elengedhetetlenül fontos, de csak az egyik fele. A másik fele az a bizonyos vállalkozói alaptudás, aminek a birtokában sokkal nagyobb lesz az esélyed a sikerre.
Így vállalkozóként tisztában kell lenned a vevőszerzés, azaz a marketing alapjaival, szükséged lesz némi alapvető adózási ismeretekre, arra, hogy képben legyél a rád vonatkozó törvényi előírásokkal. Meg kell ismerned az üzleti, és a pénzügyi tervezés alapjait, és azt is, vállalkozóként hogy tudod kezelni a kockázatokat. Ennek a tudásnak a megszerzése az első, és talán a legfontosabb befektetés saját magadba, és a vállalkozásodba.
A vállalkozói létre a szükséges anyagiak mellett fejben is alkalmasnak kell lenni. A nagyobb szabadsághoz, nagyobb önállósághoz, és az alkamazottihoz képest elérhető magasabb jövedelemhez arányosan nagyobb felelősség is tartozik. Főleg az elején az alkalmazotti léthez képest a bizonytalanság is sokkal nagyobb lesz. Most már nem fog minden hónap ötödikéig megérkezni a munkabéred a bankszámládra. Viszont a napi megélhetésed mellett ott lesznek a vállalkozásoddal kapcsolatos fizetnivalók is. Mielőtt a biztos állásodat feladnád, gondold át, hogy biztosan képes vagy-e ezt a helyzetet kezelni, és csak utána hozz döntést.
A szükséges tanulás, és plusz munka mellett a vállalkozóvá válásnak anyagi vonzata is van. Teljesen pénz nélkül, nulla befektetéssel nem fog menni. Indulás előtt gondold át, hogy a kezdő vállalkozói létedet miből, és meddig tudod finanszírozni. Mennyi olyan megtakarításod, tartalékod van, amit erre célra tudsz fordítani.
Megoldás lehet, hogy vállalkozásodat egy darabig a még meglévő munkád mellett indítod el, és kezded építeni. Ez az anyagi mellett jelentős időbeli befektetést is jelent, amit szintén vállalnod kell. Egy idő után pedig döntened kell, hogy vagy munka, vagy vállalkozás, eljön az a pont, amikor a kettő már nem fog együtt menni.
Egy vállalkozást jogilag, technikailag elindítani könnyű. Fenntartani, és főleg fejleszteni, főleg eleinte, nem lesz az. Ezért gondold végig, bele tudod-e, és főleg bele akarod-e tenni először a tanuláshoz, később a működéshez szükséges időt, és energiát, és persze a szükséges pénzt is. Ha a válaszod igen, akkor hajrá, kezdd el. Ha az igen válaszban bizonytalan vagy, elképzelhető, hogy számodra egy vállalkozás indítása még túl nagy falat lenne.
2. hiba: indokolatlan lassúság
Az nagyon sokszor kiderült már, hogy az átgondolatlan, minden tervezést nélkülöző vállalkozásindítás az esetek nagy részében kódolja az előbb-utóbb bekövetkező bukást. Üzleti tervezés nélkül indulni továbbra sem ajánlott. Ugyanakkor legalább ilyen rossz, és előbb-utóbb szintén kudarchoz vezet a másik véglet: a túlzott lassúság, a döntésképtelenség. Tervezned, vizsgálnod egy döntésed várható következményeit, kell.
Vállalkozóként viszont nagyon sokszor nem fog beleférni, ha a jónál is jobb lehetőségre vársz, vagy például egy értékesítési honlapod szövegét a kiválónál is tökéletesebbre akarod csiszolni. Úgy, hogy az szerinted tökéletes legyen.
Vállalkozóként erre nagyon sokszor egész egyszerűen nem lesz időd, energiád, figyelmed. Nem lesz időd minden ötletedet hónapokig rágni. Itt is az arany középút működik: az ésszerűség határain belül tervezz, ha van egy ötleted, minél hamarabb mutasd meg vevőidnek. Akkor is, ha még nincs 100%-ban kidolgozva. Sokkal jobb egy olyan termék, vagy szolgáltatás, ami induláskor nem feltétlen tökéletes, de a visszajelzések alapján javítva rajta pénzt hoz, mint egy olyan, ami fölött hetekig éjszakáztál, majd végül a fiókban a marad.
Az üzlet, a vállalkozás a folyamatos alkalmazkodásról, a szükséges változatásokról, döntéshozatalról, és az ezzel járó kockázatvállalásról is szól. Abból az ötletből, amiből ma pénzt tudsz csinálni, holnap már lehet, hogy nem fogsz tudni. Vagy sokkal nehezebben, vagy éppen kevesebbet, mint ma.
Ebben a versenyben nem az fog nyerni, aki ezekben elméletileg a legjobb. Hanem az, aki a szükséges kockázatot, és időnként az esetleges veszteséget is vállalva a lehető leghamarabb tudja, és meri meghozni a szükséges döntéseket, gyorsabban alkalmazkodva ezzel az üzleti környezet változásaihoz.
Ha a győztesek közé szeretnél tartozni, a túlgondolás helyett csináld. Még akkor is, ha nem biztos, hogy elsőre úgy lesz jó, ahogy előzetesen elképzelted.
3. hiba: hibás, vagy elmaradt üzleti tervezés
Üzleti, és főleg pénzügyi terv nélkül vállalkozni vakrepülés. Vagy szerencsejáték. Egy jó üzleti terv bizonyítottan növeli egy vállalkozás túlélési esélyeit, és várható profitkilátásait. Ez nem mond ellent az előző pontnak, hogy fontos a cselekvés, és a lehető leggyorsabb megvalósítás.
Vállalkozást ritkán alapítasz úgy, hogy reggel arra ébredsz, hogy délutánra kell egy cég, mert a reggeli kávé mellett támad egy világmegváltó ötleted. Ez ugyanis csak annyit fog érni, amennyit sikeresen meg is tudsz valósítani belőle. A megvalósításnak pedig megkerülhetetlen része a tervezés.
Sokszor semmilyen tervezés nem történik, sem cégalapítás előtt, sem pedig utána. A félreértések elkerülése végett: a „csak vágj bele, és csináld” az nem egy hasznos, és főleg egy sikerrel kecsegtető tanács. Bár egy induló biznisznél a dolog természeténél fogva sok a bizonytalanság, ezek éppen az üzleti tervezéssel csökkenthetőek.
Az üzleti tervezés során talán a két leggyakoribb hiba a validálás elmaradása, és a túlzott optimizmus. Ha ötleted piaci életképességéről csak sejtéseid vannak, de az nincsen legalább előzetes felméréssel, adatokkal alátámasztva, akkor a tervezés sem igazán lehetséges. Ilyenkor születik gyakran egy túlzottan optimista üzleti terv. Ahol a várható bevételt fölé, a várható költségeket pedig alábecsülik. Ennek szinte tényszerű következménye a források menet közbeni elapadása.
Képzeld el: elindultál vállalkozásoddal, közel vagy ahhoz ponthoz, hogy végre elkezdjen bevételt, és profitot hozni, ám ez a reméltnél pár hónappal később következik be. Már csak egy kicsit kellene kibírni, addig viszont önteni kéne bele még némi pénzt, ami nincs. Ott állsz, pénz nélkül, egy olyan vállalkozással, ami még viszi a pénzt, ahelyett, hogy hozná. Egy megfelelően elvégzett üzleti tervezéssel ez jó eséllyel elkerülhető.
Igen, a tervezés sem garancia semmire, nagyon sok múlik a benne foglaltak kivitelezésén. És pénzbe is kerül. Viszont, szintén sok-sok éves tapasztalat, hogy egészen biztosan kevesebbe kerül, mint az elmaradt, vagy alapjaiban hibás tervezés okozta többletköltség, vagy rosszabb esetben veszteség.
4. hiba: több szem többet lát, az kevés lesz, ha az ötleted csak szerinted jó
Az nem kérdés, hogy vállalkozóként lelkesedned kell a saját ötletedért, azért, amit elkezdtél. Anélkül nem, vagy nagyon nehezen fog menni. Az viszont semmiképp nem szerencsés, ha ez túlzottan saját objektivitásod rovására megy. Az egészen biztosan kevés lesz, ha az ötletedért csak te lelkesedsz: saját magadtól nem fogsz érte pénzt kapni. Ha pedig más nem fizet érte, vagy csak kevesen, akkor sajnos nem vállalkozásod, hanem egy kevésbé, vagy éppen többé költséges hobbid.
Ezért nagyon sokszor jól jön egy, vagy több külső szem. Olyanok, akik azokat a kérdéseket is felteszik, amik neked eszedbe se jutottak, de ettől még fontosak. Ezek a kérdések vállalkozásod sikerességét alapvetően befolyásoló problémákra hívhatják fel a figyelmedet.
És persze a legfontosabb, a vevők. Leginkább az számít, ők mit látnak, mit gondolnak, hiszen tőlük kapod majd a pénzedet. Tetszik, nem tetszik, nem a saját, hanem az ő igényeiknek kell megfelelned. Ezért bármennyire is rajongsz azért, amit csinálsz, időnként próbálj meg egy kicsit hátrébb lépni, és objektíven, a lehető legkevésbé elfogultan vizsgálni azt. Ha kell, mások segítségét is kérve.
Ha nem teszed meg, nem a vevőidnek, és másoknak fog fájni, hanem neked.
5. hiba: alkalmazkodás, változtatási képesség hiánya
Amikor vállalkozásod elindul, van egy víziód, vannak kitűzött céljaid. Tudod, kinek mit szeretnél eladni, hiszen bizniszedet erre alapozva raktad össze, és indítottad el. A gyakorlatban mégis sokszor előfordul, hogy a valóság mást mutat. Vevőid nem pontosan azt és nem pontosan úgy szeretnék, ahogy azt te elképzelted. Ilyenkor felesleges erőlködni, a „majd én megmutatom” mentalitás egészen biztosan nem vezet jóra. A végén úgyis a piacnak lesz igaza.
Olyan, mostanra ismert, és naggyá vált cégek is kénytelenek voltak változtatni az eredeti elképzelésükön, mint a Youtube, vagy az Instagram. Ha szükséges, te is tedd meg. Felesleges ragaszkodni az eredeti elképzelésedhez akkor, ha az minden látható eredmény nélkül csak viszi a pénzt.
A közvélekedéssel ellentétben nem feltétlen az a hős, és a követendő példa, aki foggal-körömmel ragaszkodik az elképzeléseihez, csak azért is meg akarja mutatni, hogy ő márpedig akkor is képes megcsinálni.
Nem, nem kell ilyen hősnek lenned. Ennél sokkal jobb, ha belátod, amit elképzeltél, nem, vagy nem úgy működik, mint ezt előzetesen tudni véled, és a visszajelzések birtokában, a megfelelő következtetéseket levonva alkalmazkodsz az igényekhez.
Rutinos vállalkozóknál sem ritka, hogy egy ötletük nem az előzetes terveknek megfelelően alakul, induló vállalkozásoknál főleg sokkal gyakoribb. Az meg sajnos ritkább, hogy ezt valaki belátja. Ha te képes vagy erre, biztosan jobban jössz ki a végén, mintha mennél tovább fejjel a fal felé.
6. hiba: képes vagy mindenre, csak csinálni kell, és sikerülni fog!
Ez nagyon jól mutat leírva, és nagyon jól esik hallanunk, ha ezt mondják nekünk. Egyetlen baj van vele: nem igaz. Egyrészt az egyszemélyes hadseregek kora régen lejárt, nincs olyan ember, aki vállalkozóként mindenhez értene. Nem is kell mindenhez értened, nem is lehet. Aki ezt állítja, nem mond igazat. Hiába várják el tőled, hogy vállalkozóként szuperhős legyél, nem kell annak lenned.
Másrészt az időd, és az energiád vállalkozóként is véges.
Ezért nagyon nem mindegy, hogy mire fordítod: említettem már, a kitartás, vállalkozásod szeretete nagyon fontos. Sajnos ezek megléte sem garancia a sikerre, arra, hogy rögtön az első vállalkozói ötleted befusson. Legalább annyira fontos, hogy saját magaddal, és bizniszeddel szemben is tudj annyira realista lenni, hogy belásd, eljött az a pont, ahol változtatni kell az eredeti elképzeléseden.
Ez nem gyengeség, nem szégyen, nem kudarc: épp ellenkezőleg, a belátás, és a józan gondolkozás fokmérője. Attól, hogy a partvonal mellett állók továbbra is lelkesen tapsolnak, és bíztatnak, hogy márpedig képes vagy rá, vállalkozásod még nem biztos, hogy sikeres lesz. Sikeres LEHET, ha változtatsz, amin szükséges. Ez nagyon sok dolog lehet: az árazás, lehet, nem egyértelmű az üzeneted vevőid felé, vagy nem pontosan azt, és úgy szeretnék, amit kínálsz.
Ezek felismerése sokkal nagyobb, és főleg jobban megtérülő dolog, mint kritikátlanul, változatlan erőbedobással rohanni fejjel a fal felé. Igen, továbbra is csinálni kell, csak nem mindegy, hogyan. Minden erőfeszítésed csak akkor ér valamit, ha azokkal végső soron vállalkozói céljaid felé közeledsz. Ez pedig időnként egészen biztosan némi irányváltást jelent.
Ha a kritikátlan hurráoptimizmus helyett erre odafigyelsz, és ha szükséges, meg is teszed, sokkal nagyobb lesz az esélyed a sikerre. A beletett munka így is ugyanannyi lesz, egy hatalmas különbséggel: így a végén eredményt is hoz.
7. hiba: a pénz mindenre megoldás
Biztosan hallottad már a mondást: pénzből mindenki tud vállalkozni. Az biztos, hogy óriási előny, és kezdő vállalkozóként biztonságérzetet is ad, ha van mögötted tartalék. Ez viszont nagyon hamar el tud fogyni, sajnos a pénz messze nem minden. Lehet bármennyi forrásod, ha rosszul használod fel őket, vállalkozásod olyan lesz, mint egy feneketlen zsák. Csak nyelni fogja a pénzt, minden eredmény nélkül.
A pénz mellé legalább olyan fontos a tudás, a szakmád ismeret mellett kell egy vállalkozói alaptudás is. Tudással egy idő után tudsz pénzt csinálni, de kizárólag pénzzel, a szükséges ismeretek nélkül még több pénzt sajnos nem valószínű.
Az viszont biztos, hogy induló vállalkozóként az egyik leghasznosabb, leginkább megtérülő befektetésed a tanulás. Erre lehetőségeidhez mérten sose sajnáld a pénzt.
Igaz, a tudásnak ára van. A nem tudásnak viszont költségei lesznek, és majdnem biztosan magasabbak, mint a tudás megszerzésének az ára. Ha pedig van kitől tanulnod, az még jobb: más tudását megvenni sokkal kevesebbe kerül, mint azoknak a hibáknak a helyrehozása, amiket enélkül esetleg elkövetnél. Sok-sok év vállalkozói tapasztalata, hogy a pénz, ha a szükséges tudás nem társul mellé, bizony messze nem mindenható.
Vuray György
További hírek
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
20
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR