JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Heti jogszabályfigyelőnkben a legjelentősebb jogszabály- módosításokat ismertetjük.
1. Belügyminiszteri rendelet került kihirdetésre a Kormánytól független költségvetési szervek részére nyújtott központosított infokommunikációs közszolgáltatások igénybevételének szabályairól. A Kormány irányítása alatt nem álló szervek (helyi önkormányzatok) kizárólag a Kormány által meghatározott és az e-közigazgatásért felelős miniszter által a központi szolgáltatók útján nyújtott közszolgáltatást vehetik igénybe a rendelet értelmében. A közszolgálati szerződést a költségvetési szerv vezetője mellett az alapító önkormányzat polgármesterének vagy az önkormányzati társulás elnökének kell aláírnia. A rendelet a kormányzati és közigazgatási szervek részére nyújtott közszolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel megegyezően szabályozza a közszolgáltatások ellentételezésének szabályait. (41/2019 (XI. 19.) BM rendelet, Magyar Közlöny 183. szám)
2. Módosultak egyes településrendezéssel összefüggő, beépítésre vonatkozó jogszabályok. A Budapesti Agglomeráció környezetvédelmét célul kitűző változások lényege, hogy új lakóterület csak akkor jelölhető ki, ha az érintett település közigazgatási területén a meglévő lakóterületek beépítettségének vizsgálatát követően megállapítható, hogy a lakóterületi fejlesztési igényt a település csak új lakóterület kijelölésével tudja biztosítani. Az új lakóterület kijelölésének az országos településrendezési és építési követelményekben foglalt indokoltságát igazolni kell a szakági tervező által, amelyek érdemi vizsgálata az állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal feladata. (269/2019 (XI. 19.) Korm. rendelet, Magyar Közlöny 184. szám)
3. Módosult a kiemelt nemzeti emlékhely használatának rendjéről szóló kormányrendelet, melynek értelmében kitiltják a jövőben az egyszerű közlekedési eszközöket (rollereket) a Kossuth tér meghatározott területeiről. A tiltás nem vonatkozik a mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló valamint a a gyermekek közlekedését szolgáló eszközökre. (270/2019 (XI. 19.) Korm. rendelet, Magyar Közlöny 184. szám)
4. Változnak a bölcsődében sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését, gondozását végző kisgyermeknevelőknek és gyógypedagógusoknak járó gyógypedagógiai pótlék megállapításának szabályai, jelentősen megemelve azt a nevelt gyermekek számától függően. Kisgyermeknevelőknek helyettesítési pótlék, dajkáknak bölcsődei pótlék fizethető 2020. január 1-től. (272/2019 (XI. 20.) Korm. rendelet, Magyar Közlöny 185. szám)
5. Az óvodába járással és tankötelezettséggel kapcsolatos egyes köznevelési tárgyú kormányrendeleteket módosító jogszabály szerint az óvodai foglalkozáson való részvétel alóli felmentés iránti engedélyezési eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala, míg a tankötelezettség megkezdése alóli felmentéssel kapcsolatos hatósági eljárásban az Oktatási Hivatal jár el. Az Oktatási Hivatal vezeti majd az óvodai nevelésben részvételre kötelezettek és a tankötelesek nyilvántartását is. (275/2019 (XI. 29.) Korm. rendelet, Magyar Közlöny 187. szám)
6. Módosították a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló rendeletet. A módosítás értelmében a jogszabályban preferált kistelepüléseken lakás korszerűsítésre és bővítésére a természetes személy tulajdonos a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség megfizetéséhez forgalmiadó-visszatérítési támogatást igényelhet jövő évtől. Az adó-visszatérítési támogatás legfeljebb 5 millió forintig és kizárólag a 27 százalékos általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla benyújtása esetén vehető igénybe, azonban az öregségi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek is igényelhetik. (276/2019 (XI. 29.) Korm. rendelet, Magyar Közlöny 187. szám)
LexPraxis Szerkesztőség
További hírek
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
20
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR