A munkaviszony fenntartásának kikényszerítése

A munkáltatónak csekély számban állnak rendelkezésére olyan jogi eszközök, amelyekkel a munkavállalót munkaviszonya fenntartására késztetheti. Ilyen lehet például egy tanulmányi szerződés megkötése vagy egy határozott időre szóló munkaviszony, de kikényszeríteni a munkaviszony fenntartását semmiképp sem tudja.

A munkáltató azon elvárása, hogy a munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató által kívánt ideig, illetve időszakban fenntartsa, a munkajog által csekély mértékben támogatott igény. Ennek megfelelően a munkáltató számára alkalmatlan időpontban közölt felmondás nem minősül automatikusan a munkaviszony jogellenes megszüntetésének. A munkáltató ellenben minden esetben joggal várhatja el a munkavállalótól, hogy munkaviszonya megszüntetése kapcsán a jogszabályi követelményeket, illetve a munkaszerződésben vállaltakat megtartsa, neki aránytalan hátrányt a munkaviszony jogellenes megszüntetésével ne okozzon.

Jogszerű és jogellenes munkaviszony megszüntetés

Ha a munkavállaló úgy határoz, hogy a fennálló munkaviszonyát megszünteti, akkor azt jogszerűen a munkáltatónak címzett, a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) által megfogalmazott követelményeknek megfelelő jognyilatkozatával teheti meg. Ha azonban a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésre vonatkozó szándékát nem hozza a munkáltató tudomására, illetve jognyilatkozatát nem foglalja írásba [Mt. 22. § (3) bekezdés és 44. §], majd azt megfelelően nem közli a munkáltatóval [Mt. 24. §], a munkaviszony megszüntetése kétségtelenül jogellenesnek minősül. A munkavállaló a munkaviszonya megszüntetésekor kizárólag akkor jár el jogszerűen, ha munkakörét, illetve a munkaviszonya teljesítése kapcsán hozzá került tárgyi eszközöket a munkáltató által meghatározott rendben és személynek megfelelően átadja [Mt. 80. § (1) bekezdés], felmondási idő esetén azt a reá irányadó szabályok szerint ledolgozza, ezzel a munkakör folyamatos ellátását szükségtelen mértékben nem akadályozza.

A munkaviszony megszüntetésére sor kerülhet közös megegyezéssel, felmondással, illetve azonnali hatályú felmondással is [Mt. 64. § (1) bekezdés]. Habár a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése a felek közti konszenzust, egyetértést, békés elválást vetíti előre, ilyenkor is előfordulhat, hogy a munkavállaló magatartása később jogellenessé teszi a megszüntetést.

A felek megegyezését tartalmazó megállapodásban foglaltakat ilyenkor is maradéktalanul meg kell tartani. Ha például a felek úgy állapodnak meg, hogy a munkavállaló munkavégzési kötelezettsége alóli felmentésre nem kerül sor, úgy a munkavállaló ehhez köteles tartani magát, és a munkaviszony megszűnéséig dolgozni, illetve munkától való távolmaradását a szokásos módon igazolni.

A munkaviszony felmondással történő megszüntetését határozatlan idejű munkaviszony esetén a munkavállaló nem köteles megindokolni [Mt. 67. § (1) bekezdés], ilyenkor csupán a felmondási idő kitöltésére kell fokozottan ügyelni.

Határozott időre szóló munkaviszony esetén a munkavállalói felmondást is indokolni kell. Ha a megjelölt indok nem teszi lehetetlenné a munkavállaló számára a munkaviszony fenntartását, illetve annak alapján a munkavállaló számára nem járna aránytalan sérelemmel a munkaviszony fenntartása, úgy a megszüntetés jogellenesnek minősül [Mt. 67. § (2) bekezdés].

Ugyanígy nem jogszerű a munkaviszony azonnali hatályú felmondása, ha annak indokaként a munkavállaló nem a munkáltató munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségének szándékos vagy súlyosan gondatlan, jelentős mértékű kötelezettségszegését vagy számára munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartását jelöli meg [Mt. 78. § (1) bekezdés].

Előfordulhat, hogy a munkavállaló által az azonnali hatályú felmondás indokaként megjelölt indok a munkaviszony felmondásának megfelelő oka lenne, azonban a megszüntetés ilyenkor is jogellenesnek minősül, hiszen a munkavállaló által megjelölt jogcím nem megfelelő.

A munkavállaló munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén irányadó jogkövetkezmények alkalmazandók akkor is, ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor munkakörét nem megfelelően adja át [Mt. 84. § (4) bekezdés].

A jogellenes megszüntetés szankciói, a munkáltatót megillető anyagi ellentételezés

Lévén a munkavállaló munkaviszonyának jogellenes megszüntetésével a munkáltató jog- és érdeksérelmet szenved, a munkavállaló jogsértéséhez a törvény hátrányos jogkövetkezményeket fűz.

A munkavállaló, ha határozatlan időre szóló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, köteles a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget megfizetni a munkáltató részére [Mt. 84. § (1) bekezdés]. Ennek megfelelően, ha a munkavállaló pl. nem közöl a munkáltatóval megszüntető nyilatkozatot, csupán egyik napról a másikra nem jelenik meg többé a munkahelyén, hogy munkavégzési kötelezettségét teljesítse (az általánosan használt kifejezéssel „eltűnik”), akkor a munkáltató pénzbeli ellentételezésre jogosult.

A munkavállaló által a munkáltatónak fizetendő összeg a munkavállalóra irányadó felmondási idő hosszától függ. A felmondási idő az Mt. alapján 30 nap [Mt. 88. § (1) bekezdés], munkaerő-kölcsönzés céljából fennálló munkaviszony esetében 15 nap [Mt. 220. § (2) bekezdés], a felek azonban munkaszerződésükben hosszabb, akár hathavi felmondási időt is kiköthetnek [Mt. 69. § (3) bekezdés].

Amennyiben a munkavállaló a határozott tartamú munkaviszonyát szünteti meg idő előtt vagy egyébként jogellenesen, akkor a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb háromhavi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni a munkáltatónak [Mt. 84. § (2) bekezdés]. A jogalkotó határozott idejű munkaviszony esetén némileg mérsékli a munkavállaló jogellenes munkaviszony megszüntetés esetén fennálló felelősségét, hiszen, ha a határozott időből pl. még egy év van hátra, a munkavállaló nem a teljes egy évre irányadó távolléti díjnak, csupán annak háromhavi mértékének megfelelő összeg munkáltató részére történő megfizetésére köteles. Ugyanakkor ez az összeg is magasabb, mint amekkora pénzösszegben a munkáltató határozatlan idejű munkaviszony esetén a törvény alapján részesülne.

A feljebb megjelölt felmondási időre járó távolléti díj összegének megtérítésén túl a munkáltató követelheti a részére járó összeget meghaladó kárának a megtérítését is [Mt. 84. § (3) bekezdés].

A munkáltatót a jogellenes munkaviszony megszüntetés kapcsán ért kár könnyen jelentős méreteket ölthet, ha pl. a munkavállaló egy nagy projekt kellős közepén mond fel jogellenesen, majd a munkáltató nem tud megfelelő időben, kellő szakértelemmel, illetve tapasztalattal rendelkező munkavállalót a helyére állítani, így a munkáltató szerződéses partnere felé késedelmesen teljesít, kötbérfizetési kötelezettsége stb. keletkezik. Ugyan betanított munkaerő, illetve speciális képzettséget, tapasztalatot nem igénylő munkakörök esetében általában egyszerűbb a kieső munkavállalót pótolni, a munkáltató kára esetenként ilyenkor is magasabbra szökhet, mint a felmondási időre járó távolléti díj összege. Ugyan a munkavállaló a mostoha munkaerő-piaci körülmények miatt nem okolható, jogellenes felmondása objektív felelősséget alapoz meg, így a munkáltató kárának megfizetésére kötelezhető.

A munkavállaló által a munkáltatónak fizetendő összeg maximumát ugyanakkor a törvény ezekre az esetekre nézve is megszabja. A munkavállaló által a munkáltatónak fizetendő felmondási időre járó távolléti díj és a munkáltató azt meghaladó kárának munkavállaló által viselendő összege együttesen nem haladhatják meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét [Mt. 84. § (3) bekezdés]. A munkáltató tehát legfeljebb a munkavállaló egy évre járó távolléti díjának összegéig részesülhet kártérítésben. A munkavállaló számára azonban ez is óriási csapást jelenthet, ezért a jogellenes munkaviszony megszüntetést részéről különösen érdemes többször átgondolni.

„Eltűnő” munkavállalók – a jogérvényesítés előkészítése

Az „eltűnő” munkavállalók kapcsán a munkáltatónak elsősorban érdemes meggyőződnie arról, hogy az adott munkavállaló valóban a munkaviszony fenntartásának szándéka nélkül maradt távol a munkavégzéstől, vállalt máshol munkát stb., nem csupán keresőképtelen, vagy egyéb, igazolható okból mulasztotta el a munkahelyén való megjelenést. Ennek érdekében a munkáltatónak célszerű először megpróbálni felvenni a munkavállalóval a kapcsolatot akár telefonon, akár a közösségi médián keresztül, majd formális, írásbeli formában is. A munkavállalónak küldött írásbeli felszólító levélben egyértelműen fel kell szólítani a munkavállalót, hogy távollétét meghatározott határidőn belül igazolja, és egyértelművé kell tenni számára, hogy ha ezt nem teszi meg, magatartását a munkáltató a munkaviszony jogellenes azonnali hatályú felmondásaként fogja értékelni. Amennyiben a munkavállaló a felszólító levélre nem válaszol, illetve távollétét megfelelően nem menti ki, a munkáltató jogosult a munkaviszony jogellenes megszüntetését visszamenőleges hatállyal, a munkavállaló igazolatlan távollétének első napjával megállapítani, és a jogkövetkezmények érvényesítése céljából intézkedni.

Munkáltatói jogérvényesítés

A munkavállalóval ellentétben – a munkáltató nem kérheti a munkaviszony helyreállítását, azt, hogy a bíróság a munkavállalót újra nála történő munkavégzésre kötelezze, de pénz kifizetését követelheti. Amennyiben a munkáltató által a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként érvényesíteni kívánt pénzkövetelés összege a kötelező legkisebb munkabér háromszorosának összegét nem haladja meg, úgy a munkáltató az igényét fizetési felszólítással is érvényesítheti [Mt. 285. § (2) bekezdés]. A fizetési felszólítás lényegében egy munkavállalónak küldött levél, melyet a munkáltató köteles írásba foglalni [Mt. 285. § (2) bekezdés], abban köteles megjelölni pontos követelését, annak jogalapját, illetve ahhoz jogorvoslati kioktatást is fűznie kell. A munkavállalónak a fizetési felszólítás kézhezvételétől számítva 30 napja van, hogy bíróság előtt megtámadja [Mt. 287. § (1) bekezdés d) pont]. Ha a munkavállaló a felszólításnak bíróság előtt nem mond ellent, de a követelést nem is elégíti ki, a munkáltató jogosult bírósághoz fordulni követelésének végrehajtása céljából [Mt. 285. § (1) bekezdés]. A bírósági igényérvényesítést megelőzően a munkáltatónak azonban érdemes összevetnie a bírósági végrehajtás költségeit a behajtani kívánt követelés összegével, hiszen – különösen egy-két havi távolléti díjnak megfelelő követelés fennállása esetén – a végrehajtási eljárás költségei a sikeres végrehajtás esetén befolyó összeget meghaladhatják. Természetesen a munkáltató számára az igényérvényesítés nem csupán a behajtható összeg miatt lehet előnyös, de az eljárás elrettentheti a többi, még meglévő munkavállalót munkaviszonyuk jogellenes megszüntetésétől is.

dr. Pintér Miriam
munkajogász