GAZDASÁGI HÍREK

Vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére és felújítására
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében, az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett a jövőben a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására – mondta az MTI-nek Varga Mihály.

2019. október 08.

A pénzügyminiszter kiemelte: az 5 milliárd forintból megvalósuló program egyszerre segíti a munkavállalókat és a vállalkozásokat, könnyíti a dolgozók mobilitását, a vállalkozásoknak pedig biztosítja a fejlődéshez szükséges munkaerőt. A program eddig 24 munkásszállás építéséhez és felújításához járult hozzá több mint 10 milliárd forinttal, amellyel napi mintegy 3700 fő elszállásolása vált lehetővé.

 

A magyar gazdaság folyamatos növekedésének egyik alapfeltétele, hogy a vállalkozások számára megfelelően képzett munkaerő álljon rendelkezésre, ennek érdekében folyamatosan növelni kell a dolgozók lakhatásának támogatását – mondta Varga Mihály, emlékeztetve, hogy eddig a helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részesülhettek támogatásban munkásszállások építéséhez vagy felújításához.

 

A kormány a program kibővítésével októbertől a gazdasági társaságoknak regionális beruházási támogatásként biztosítja a szükséges támogatást munkásszállók létrehozásához. Ez azt jelenti, hogy az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl régiókban 50 százalék, a Közép-Dunántúl régióban 35 százalék, a Nyugat-Dunántúl régióban 25 százalék lesz a támogatás mértéke – ismertette a tárcavezető.

 

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy amennyiben kisvállalkozás alakít ki munkásszállót, esetükben további 20 százalékkal, középvállalkozások beruházásai esetén pedig 10 százalékkal növelhető a támogatás mértéke, így az akár a 70 százalékot is elérheti.

 

A program keretében legalább 80 fő elszállásolására alkalmas munkásszállás létesíthető, a támogatásból az építési és felújítási költségek, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatásban részesülőnek vállalnia kell, hogy a létesítményt legalább 10 éven keresztül üzemelteti.

 

A kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be, gazdasági társaságok esetén a beruházás megvalósításának tervezett helyszíne; helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás esetén pedig a székhely szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatalhoz.

 

A részletes feltételekről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a www.kormany.hu honlapon közzétett program útmutató nyújt majd tájékoztatást.

 

(MTI)

 

 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

11

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR