GAZDASÁGI HÍREK
Óriási érdeklődés mutatkozik a kisebb vállalkozásoknak kitalált két adózási lehetőség iránt, és egyre emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata és a kisvállalati adó, vagyis a kiva szerint adózók tábora – mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert.
Az adóügyi államtitkár, bejelentette azt is, hogy a pénzügyi kormányzat tájékoztató kampányokat indít a kivával, valamint az egyszerűsített vállalkozó adóval (eva) kapcsolatos változásokról. Az államtitkár elmondta, hogy már majdnem 350 ezren „katáznak”, kétszer annyian, mint 2016 decemberében. Kivával adózót jelenleg 40 ezret tart nyilván az adóhivatal, míg 2016 végén még csupán 6500 vállalkozás választotta ezt a lehetőséget.
Izer Norbert kijelentette: "Magyarországon a társasági adó mértéke igen alacsony, 9 százalék, a kata és a kiva azonban még ennél is kedvezőbb lehetőséget kínál arra, hogy a kisebb vállalkozások letudják adóügyi kötelezettségüket. Hozzátette: az utóbbi időszak igazolta, hogy a hazai gazdasági szereplők az egyszerű és alacsony mértékű adókat minden további nélkül befizetik. Lassacskán a magyar vállalkozói szféra 40 százaléka a két kedvezményes adónem valamelyikét használja.
Emlékeztetett az államtitkár arra, hogy a kivára vonatkozó szabályok januárban megváltoznak. A kisvállalkozásokat segítő lépésként 2020. január elsejével a mostani 13 százalékról 12 százalékra csökken az adó mértéke. A módosítás 5 milliárd forintot hagyhat az érintett vállalkozásoknál, és a beruházó, több alkalmazottat foglalkoztató kkv-knak mindenképpen érdemes elgondolkodniuk a váltáson.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatást küld majd azoknak a cégeknek, amelyek több mint 10 százaléknyi adóterhet spórolnának meg, ha a kivára váltanának – jelentette be Izer Norbert.
Szintén tájékoztató kampányt indítanak azon gazdasági szereplők megszólításával, amelyek eddig az eva szerint tettek eleget adófizetői kötelezettségüknek. Az eva ugyanis január elsején megszűnik a kormány idén indított, átfogó adóegyszerűsítési programjának részeként, amelynek során a múlt év végén élő, nagyjából hatvan adófajta egyharmadát megszüntetik. A lépést az indokolja, hogy az evások tábora folyamatosan és látványosan apad: a rekordévben, 2006-ban több mint 99 ezer evás volt az országban, de idén tavasszal már 19 ezer tagot sem számlált az adónem tábora. A kampány során információkkal látják el az érintetteket arról, milyen megoldások közül választhatnak, és kitérnek arra is, hogy ha az evások nem tesznek semmit, januártól automatikusan az általános szabályok szerint adóznak majd.
Egy harmadik tájékoztató kampány a katásokat célozza, és arról esik szó benne, hogy érdemes megfontolni a magasabb összegű tételes adó megfizetését, mert az hosszabb szolgálati időt és magasabb összegű nyugdíjat garantál – mondta el Izer Norbert.
(MTI)
További hírek
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Változások az alanyi adómentességben: Mit hoz 2025 a kisvállalkozásoknak?
Új szabályok az etikai eljárás szabályaiban
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
28
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR