GAZDASÁGI HÍREK
Május 31-ig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői, többek között az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozók, élelmiszer előállítók és forgalmazók, valamint a közétkeztetők az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat, az ehhez szükséges elektronikus felület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A május végéig benyújtott bevallások alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.
Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1-336-9024-es telefonszámon, valamint a felugyeletidij@nebih.gov.hu e-mail címen elérhető.
Felidézték, az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012 óta kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük. A Nébih a korábbi évek tapasztalatai alapján 2019-ben is nagyjából 70 ezer bevallásra számít, mintegy 13 milliárd forint összértékben. A Nébih az összeg 10 százalékát kötelezően fejlesztésekre fordítja, amelyből az elmúlt években például korszerű vizsgálati eszközöket szerzett be a hivatal. A fennmaradó összeg 60 százaléka a megyei kormányhivatalok bevétele a területi igazgatás működtetése érdekében, 40 százaléka pedig a hivatal működését, ellenőrzési feladatait támogatja.
(MTI)
További hírek
Melyek a megőrzendő munkaügyi iratok?
Új nyomtatvány a biztosítási jogviszonyok bejelentésére
Minimálbér-emelés 2026: az első számok
Sikerdíj kedvezmény érvényesítése új munkáltató esetén
A számviteli törvény újabb módosításairól
Az alkalmi munka és egyszerűsített foglalkoztatás új szabályai 2026-tól
Az átalányadózás 2026-os változásai
Ajándéksorsolás adózása
Élettárs révén érvényesített családi kedvezmény
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
16
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



