GAZDASÁGI HÍREK
Tavaly összesen 32 milliárd forintot ajánlhattak volna fel személyi jövedelmadójukból (szja) az adófizetők az egyházaknak, civil szervezeteknek, illetve a Nemzeti tehetségprogramra, végül ebből 14,5 milliárd forintról nyilatkoztak - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
Az államtitkár azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy május 20-án lejár az szja-bevallás határideje, eddig dönthetik el az adófizetők, felajánlják-e adójuk egy-egy százalékát, s ha igen, melyik szóba jöhető szervezetnek küldik el az összegeket.
Az egyik százalékkal az arra jogosult civil szervezetek tevékenységét segíthetik az adózók, a másik százalékot 31 egyház valamelyikének vagy a Nemzeti tehetségprogramnak juttathatják.
Tállai András a lapnak nyilatkozva arra biztatott mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel. Elmondta, hogy május 2-ig az adófizetők 485 ezer rendelkező nyilatkozatot adtak be elektronikus úton, tavaly ugyanezen napig 424 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen.
Az államtitkár kiemelte, hogy többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről: a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papíralapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz.
Tavaly 1,8 millió nyilatkozat érkezett a civil egy százalékok ügyében, 8,3 milliárd forinthoz juttatva a civil szerveződéseket, a 31 egyház számára egymillió felajánlást tettek az adózók, összesen 4,8 milliárd forint sorsáról döntve. A Nemzeti tehetségprogramra közel háromszázezer felajánlónak esett a választása, akik jelentős, 1,4 milliárd forintot szántak erre a feladatra - ismertette Tállai András.
(MTI)
További hírek
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatása a munkáltató költségeire
Vállalkozás szüneteltetése
Az egészségügyi szolgáltatási járulék 2024. évi összege
Monitor előtti munkavégzéshez használt szemüveg elszámolása
Gyed ügyintézés átalányadózóként
Adóváltozások: új e-nyugták, átalányadó, másodállásúak terhei
Mi is az a DRS, és hogyan alkalmazzuk 2024-től?
Emelkedtek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságok
Szakmai gyakorlaton lévő egyetemista bérszámfejtése
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
21
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR
