JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Figyelem! Megszűnik az eva választásának lehetősége
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az Országgyűlés által 2018. júliusában elfogadott adócsomag csupán két ponton módosította az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényt. Rövid cikkünk ezen változásokra hívja fel a figyelmet.

2018. november 11.

Az eva szerinti adóalanyiság utoljára 2018-ban választható

 

A Módosító tv. kiegészítette az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvényt (a továbbiakban: Eva törvény) egy új szabállyal, amely kimondja, hogy az Eva törvény szerinti adóalanyiság utoljára a 2018. évben választható. Mindez azt jelenti, hogy 2018. december 20. napjáig jelentkezhetnek be az Eva tv. hatálya alá azon adózók, akik a 2019. évtől eva-alanyként kívánják tevékenységüket tovább folytatni, és az ehhez szükséges feltételeknek megfelelnek. Ezt követően erre nem lesz lehetőség. Azon adózók, akik 2018. december 20-ig élnek az eva választásának lehetőségével, a továbbiakban is a törvény hatálya alatt maradhatnak. Ezen adózók vonatkozásában az adóalanyiság az adózó választása alapján vagy a törvény által meghatározott valamely ok következtében szűnik meg.

 

Lásd: Eva törvény 24. §

Hatályos: 2018. augusztus 25. napjától

 

Az eva válaszhatóságának megszűnése miatt a bejelentésre vonatkozó rendelkezések hatályukat vesztik.

 

Lásd: Eva törvény 10. § (1)–(2) bekezdés

Hatálytalan: 2018. december 21. napjától

 

Választható az osztalékfizetésre felhasználható források sorrendje

 

A Módosító tv. megszünteti azt a szabályt, mely szerint a számviteli törvény hatálya alá tartozó eva-alanyok az osztalékfizetésre rendelkezésre álló forrásokat kötött sorrendben használhatják fel. Az új szabály szerint, ha az adóalany tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttat bevételt (ide nem értve a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díját), akkor az adózó választhat, hogy azt az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalék terhére, vagy a korábban keletkezett eredménytartalék terhére számolja el.

 

Lásd: Eva tv. 18. § (8) bekezdés

Hatályos: 2018. július 26. napjától

Átmeneti rendelkezés: Az Eva törvény 23. § (7) bekezdése alapján az Eva törvény 18. § (8) bekezdését az adózó a 2018-ban kezdődő adóévben választása szerint alkalmazza.

dr. Teszéri-Rácz Ildikó
adójogi szakjogász, adószakértő

 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR