JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Az Országos Bírói Tanács (OBT) létszáma 15 fő. A sarkalatos törvény azt is előírja, hogy valamennyi ítélkezési szintről megadott számú tagja van. Jelenleg az OBT nem rendelkezik 15 taggal és egyes bírósági szintek képviselete nem biztosított, ezért a testület működése nem tekinthető törvényesnek.
A jogszabályok szövegének értelmezésében mindig lehetnek értelmezési különbségek. Ebben a jogkérdésben valóban hiteles véleményt az Alkotmánybíróság fogalmazhatna meg.
A bírói, bírósági vezetői pályázatok elbírálásában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a jogszabályoknak megfelelően vett részt 2017-ben is. Ez évben 274 bírói pályázat elbírálására került sor, melyekre összesen 1919 pályázó jelentkezett. A pályázatok 94,5% eredményesen zárult.
Az OBT-nek az erről szóló részletes tájékoztatót az OBH már 2018. március 28-án megküldte, amelyet azonban az OBT sajnálatosan még nem vett napirendre.
A 2018. május 3-án közzétett sommás véleményről akkor tud nyilatkozni az OBH, amikor az alapul szolgáló jelentést véleményezésre megkapja, ha megismeri a tagok és a tanácskozási joggal rendelkezők írásbeli észrevételeit, kérdéseit, és ha az OBT meglévő tagjainak ezeket tárgyaló megbeszéléséről a jegyzőkönyvet kézhez veheti.
Az OBH elnöke az elmúlt hat évben rendszeresen számot adott a bírósági pályázatok elbírálásáról - a Kúria elnökét mindenkor magában foglaló - OBT, a bírósági elnökök, valamint az Országgyűlés előtt. Ezek a tájékozatók, valamint a kapcsolódó egyéb közlemények folyamatosan megjelennek a bíróságok honlapján, az érintettek pedig az arra illetékes vezetőktől kapnak részletesebb tájékoztatást.
Az elmúlt hat évben az OBH mindig nyitott volt az akár a bírói kar felől, akár azon kívülről érkező jobbító szándékú észrevételekre, javaslatokra. Ennek is köszönhetőek a bírósági szervezet működésében elért eredmények, amelyekkel az Európai Bizottság által összeállított igazságügyi eredménytábla első harmadába kerülhetett a magyar igazságszolgáltatás. A bírói kar a folyamatosan változó jogszabályi környezetben, rendkívüli kihívások közepette, példaértékű nyugalommal, esküjéhez hűen teszi a dolgát, amiért elismerést érdemel.
A bírósági szervezet legfőbb stratégiai célkitűzése, hogy a független bírók időszerűen és magas szakmai színvonalon ítélkezzenek. Az OBH-nak a bírósági vezetőkkel együtt ehhez kell biztosítania a megfelelő emberi erőforrásokat és tárgyi feltételeket. Az ítélkezési gyakorlat tartalma és egységének biztosítása a Kúria felelőssége.
(OBH)
További hírek
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Változások az alanyi adómentességben: Mit hoz 2025 a kisvállalkozásoknak?
Új szabályok az etikai eljárás szabályaiban
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR