SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK
Előfordulhat, hogy a biztosított önhibáján kívül, illetve tájékozatlansága miatt kicsúszik a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 45. § (3) bekezdése szerint a keresőképtelenség igazolására rendelkezésre álló 5 napos határidőből. Korábban ilyen esetben, ha kivételes indok állt fenn, akkor a biztosított a Főorvosi Bizottsághoz fordulhatott, és kérhette a keresőképtelenségnek a vizsgálatra jelentkezés időpontjától legfeljebb 6 hónapra történő visszamenőleges igazolását.
Az Ebtv. 2017. december 19-étől kiegészült egy új rendelkezéssel. Eszerint, ha a biztosított kicsúszott az 5 napos határidőből, akkor orvosi dokumentáció alapján a kormányhivatal szakértő főorvosa 30 napig visszamenőleg igazolhatja a keresőképtelenséget. [Ebtv. 45. § (3a) bek.]
Amennyiben a keresőképtelenség visszamenőleges igazolása 30 napon túl válik szükségessé, természetesen továbbra is a Főorvosi Bizottsághoz kell fordulni.
A keresőképtelenség visszamenőleges igazolásával kapcsolatosan módosításra került az Ebtv. végrehajtására kiadott 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) is, tekintettel arra, hogy a gyakorlatban a Főorvosi Bizottság által, a keresőképtelenség visszamenőleges igazolásáról kiadott szakvélemény sok esetben egyfajta engedélyként került figyelembevételre, mely alapján a háziorvos kiállította a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló orvosi igazolásokat. Valójában az orvosszakértői szerv szakvéleménye nem engedélyként, az orvos részére adott felhatalmazásként szolgál ezen esetekben, hanem ez a szakvélemény igazolja magának a keresőképtelenségnek a fennállását. Ennek egyértelművé tétele érdekében a Vhr. 41. § (1a) bekezdése úgy rendelkezik, hogy visszamenőleges igazolás esetén a keresőképtelenséget az orvosszakértői szerv szakvéleményével kell igazolni. A táppénz iránti kérelemhez tehát ilyenkor csak a szakvélemény csatolandó, és nem kell az alapján a háziorvostól kérni a biztosítottnak, hogy visszamenőlegesen állítsa ki a keresőképtelenségi igazolásokat.
dr. Teszéri-Rácz Ildikó
adójogi szakjogász, adószakértő
További hírek
Cégtulajdonos járulékfizetési kötelezettsége
Egyszemélyes Kft. kényszertörlési eljárása
Tagi hitel kamat magánszemélynek
A nyugta adattartalma: mi változik júliustól?
Kiküldetés
Hulladékszabályok változásai
Ingatlan bérbeadás és értékesítés
Őstermelők 2025: Fejlesztési támogatások és pályázati lehetőségek
Beruházási és adókedvezmények kis- és középvállalkozásoknak 2025-ben
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR