GAZDASÁGI HÍREK
2018. január 1-jétől megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, azonban a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltató saját döntése szerint vállalhatja, hogy továbbra is összegyűjti a munkavállalók 1+1%-os rendelkező nyilatkozatát.
Amennyiben van olyan munkáltató, aki ezt a lehetőséget magára vállalja, annak 2018. május 10. napjáig lezárt postai borítékban kell átvennie a munkavállalótól az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon vagy azzal egyező adattartalmú lapon megtett rendelkező nyilatkozatot. A munkavállalónak a borítékot saját kezűleg kell aláírnia lezárt, ragasztott felületére átnyúlóan, ezzel biztosítva azt, hogy a munkáltató a rendelkező nyilatkozat tartalmát ne ismerhesse meg. A munkáltató a 2018. május 10-e után átadott borítékokat nem köteles átvenni.
A rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékon feltüntethető a magánszemély neve és a lakcíme is.
A munkáltató a leadott, lezárt borítékokról köteles kísérőjegyzéket készíteni, amely tartalmazza a rendelkező nyilatkozatot tevő munkavállaló nevét, adóazonosító jelét és a boríték átadását igazolandó, a munkavállaló aláírását. A munkáltató a lezárt borítékokat sértetlenül, a kísérőjegyzékkel együtt, legkésőbb 2018. május 22. napjáig zárt csomagban köteles az adóhatóságnak megküldeni.
(Adópraxis Szerkesztőség)
További hírek
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
20
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR