GAZDASÁGI HÍREK
Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében; a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket – tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás 1,5 és 100 millió forint lehet. Hangsúlyozta: a Ginop új pályázati felhívása egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.
A projektek keretében az energiahatékonyságot javító és a megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek támogathatók, így lehetőség lesz az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, valamint meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására.
Szintén támogatható napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása többféle célra – a támogatási kérelmeket március 14-től lehet beadni.
(MTI)
További hírek
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatása a munkáltató költségeire
Vállalkozás szüneteltetése
Az egészségügyi szolgáltatási járulék 2024. évi összege
Monitor előtti munkavégzéshez használt szemüveg elszámolása
Gyed ügyintézés átalányadózóként
Adóváltozások: új e-nyugták, átalányadó, másodállásúak terhei
Mi is az a DRS, és hogyan alkalmazzuk 2024-től?
Emelkedtek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságok
Szakmai gyakorlaton lévő egyetemista bérszámfejtése
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
21
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR
