GAZDASÁGI HÍREK
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016-ban több mint 5,3 milliárd forint, míg tavaly már csak mintegy 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki, miközben tevékenységével jelentős megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak - közölte a versenyhivatal az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a csökkenés a megfelelés ösztönzésének köszönhető, amelynek érdekében a GVH számos együttműködési lehetőséget ajánl a vállalkozások számára, és több olyan lépést tett, amelyekkel hatékonyabban biztosítható a jogkövetés, valamint egy-egy káros joggyakorlat kiiktatása a piacról.
A versenyhivatal közölte: 2016-hoz képest tavaly az indított eljárások száma 112-ről 66-ra, míg a lezártaké 130-ról 109-re csökkent.
Az összes ügyhöz viszonyítva magas maradt a fúziós ügyek megoszlási aránya, mindkét évben azok adták az összes, lezárt eljárás több mint felét. A befejezett ügyek mintegy 30-40 százaléka a fogyasztóvédelem területéhez kapcsolódott, a klasszikus antitröszt (kartell, erőfölény) ügyek 10-15 százalékot tettek ki.
A GVH kiemelte, hogy a versenytörvényben biztosított lehetőséggel élve tavaly 300 millió forint bírságkedvezményt nyújtott azon cégeknek, amelyek együttműködtek a hatósággal, és megfelelési programot dolgoztak ki a jövőbeni jogsértések elkerülése érdekében.
A versenytörvény szerint a GVH az első alkalommal jogsértő magatartást tanúsító, kis- és középvállalkozásnak (kkv) minősülő vállalkozások esetében bírság helyett figyelmeztetést alkalmazhat, ha feltételezhető, hogy a vállalkozás jövőbeni magatartásának jogszerűsége, az újabb jogsértés elkövetésétől való tartózkodása így is biztosítható. A GVH tavaly három ügyben élt figyelmeztetéssel: egy utazásszervező vállalkozás megtévesztő hirdetése esetében, egy natúr kozmetikumokat gyártó cégcsoport ügyében, valamint két olyan vállalkozás esetében, amelyek jogsértően reklámoztak szoláriumcsöveket.
(MTI)
További hírek
Termékbiztonság, biztonságos termék
Innovációs járulékfizetés kérdése
Késedelmi kamat termőföld bérleti díj után
Szünetelés és táppénz átalányadózónál
Mi változik júliustól az alkalmi foglalkoztatás bejelentésekor?
Turisztikai célú kerékpárút áfája
A három gyermeket nevelő anyák jövedelemadó-mentessége
Bérbeadás áfa kérdései
Hogyan számoljuk ki helyesen a HIPA adóalapját a főszabály szerint?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
30
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR