GAZDASÁGI HÍREK

Drasztikusan esett a cégtörlések száma 2017-ben
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A cégalapítások száma 1,8 százalékkal növekedett, míg a cégmegszűnések száma 15,3 százalékkal mérséklődött az utolsó 12 hónapban, melyek hatására tovább közeledett egymáshoz a cégalapítások és cégtörlések száma – derül ki a Bisnode cégcsoport év végi elemzéséből. A pozitív trendek ellenére azonban – néhány iparág kivételével - újabb 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma Magyarországon.

2018. január 04.

2017-ben tovább növekedett az új alapítású cégek száma hazánkban; igaz, a mostani 1,8 százalékos növekedés jócskán elmaradt a 2016-os 5,3 százaléktól. Az 5 éves lejtmenet eredményeképp 2015-re 25 ezer alá csökkent az új cégek száma, majd megfordult a trend, és 2016-ban 26,3 ezerre, 2017-ben pedig közel 26,8 ezerre emelkedett.

 

Az elmúlt egy év cégalapításait negyedéves bontásban vizsgálva szembetűnő változás, hogy míg a korábbi években erős szezonalitás mutatkozott az új cégek számának alakulásában, addig az utolsó négy negyedévben a fluktuáció mértéke jelentősen csökkent. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az elmúlt három évben a cégalapítás szempontjából legaktívabb és legkevésbé aktív negyedéveket tekintve a cégszámokban tapasztalt eltérések rendre 951 (2015.), 826 (2016.) és 331 (2017). A leggyengébb negyedév továbbra is a harmadik negyedév volt 6505 céggel. Az óév legerősebb negyedéve viszont kivételesen nem a negyedik, hanem a második negyedév volt 6836 céggel.

 

A 2016-os év azonos időszakaihoz viszonyítva a legjelentősebb változás – 7 százalékot meghaladó növekedés jellemezte a harmadik negyedévet, melyet közel 2,5 százalékos növekedéssel a második negyedév követett, majd minimális – 0,3 százalékos – visszaeséssel az első negyedév következett, a sort pedig a negyedik negyedév 1,5 százalékos cégszám csökkenéssel zárta.

 

Ugyancsak üdvözítő hír, hogy a cégtörlések száma a Bisnode adatai alapján tovább csökkent 2017-ben, igaz, továbbra is jóval több cég szűnt meg az egyes időszakokban, mint ahány létrejött. Az elmúlt 12 hónapban 15,3 százalékkal – 41,4 ezerre – esett vissza a megszűnt cégek száma, ami kiemelkedően magas a 2016 folyamán mért 2,68 százalékos csökkenéshez képest. A pozitív tendencia oka az újonnan induló cégtörlési eljárások számának mérséklődésében keresendő, hiszen már 2016 folyamán jelentős csökkenésnek indult mind a felszámolások, mind a kényszertörlések száma hazánkban. Ez a trend tovább folytatódott 2017-ben is, olyannyira, hogy a végelszámolások növekvő száma sem tudta ellensúlyozni a nemfizetési eljárások visszaesésének pozitív hatásait. 2017 egyes negyedéveiben rendre csökkent a törölt cégek száma, míg az év utolsó negyedévére 10 ezer alá csökkent a számuk. Az ekkor regisztrált csaknem 9,5 ezer megszűnéssel az egy negyedévre jutó cégtörlések száma 2013 utolsó negyedévének szintje alá csökkent.

 

A fenti változások hatására a működő cégek száma az 2017-es év folyamán 1,22 százalékkal esett vissza, így év végén 511 249 céget tartottak nyilván Magyarországon, ami még mindig jóval magasabb a válság előtt mért értékeknél. 2016-ban a cégszám csökkenésének mértéke még meghaladta a 2,3 százalékot, így egy év leforgása alatt csaknem felére mérséklődőtt a működő cégek számának fogyása. Tekintve, hogy 2017-ben átlagosan 9,3 százalékkal csökkent a cégmegszüntetési eljárások (felszámolás, csőd, kényszertörlés, végelszámolás) száma, a 2018-as évben a cégszámok alakulásában továbbra is lassuló ütemű csökkenés várható – emeli ki Keleti József, a Bisnode Magyarország country managere.

 

( Bisnode)

 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

19

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR