GAZDASÁGI HÍREK

December végéig lehet visszaigényelni a NAV-tól a 2013. január 1-je előtti túlfizetéseket
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az összeg kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

2017. december 21.

Tállai András az MTI-nek elmondta: tavaly 3,8 milliárd forint évült el, ennyit felejtettek az adózók a NAV-nál, mert elmulasztották visszakérni azt az összeget, amennyivel többet róttak le a kelleténél.

 

Az államtitkár kifejtette: érdemes ellenőrizni az adószámlát, mert nemcsak az adótartozás, hanem a túlfizetés is elévül. Elmondása szerint a magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadóból és az illetékből fizetnek be az elvártnál nagyobb összegeket. Ám sokan az idő múlásával sem kérik vissza a feleslegesen befizetett pénzt, ami így végleg az államkasszánál marad - jegyezte meg.

 

Tállai András kiemelte: az ügyfélcentrikusság a végrehajtás során is az elsődleges és legfontosabb szempont, ezért a NAV mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben felejtsék a hivatalnál a túlfizetésüket. Az adószámla ügyfélkapun keresztül bármikor lekérdezhető, de a NAV azoknak, akiknek legalább egy adónemben 2000 forintnál több tartozása vagy túlfizetése volt, postán megküldte az adószámla-kivonatot - jelezte.

 

Tájékoztatása szerint az adószámláról nem utalhat automatikusan a NAV, ezért a kiutalást, illetve egy másik adófajtára az átvezetést kérni kell. A túlfizetés visszaigényléséhez vagy az átvezetéséhez a 1717-es számú nyomtatványt kell kitölteni és benyújtani - ismertette a gyakorlati teendőket.

 

Tállai András hangsúlyozta, hogy a 2013. január 1-jét megelőzően keletkezett túlfizetéseket még két hétig lehet visszakérni, aztán elévülnek.

 

Az államtitkár közölte azt is, hogy a hivatal igyekszik a lehető legnagyobb összeget "megmenteni" az elévüléstől, és ha van más adónemben fennálló hátralék, akkor a törlés helyett átvezeti, vagyis átkönyveli oda a túlfizetés összegét.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR