JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Az Országgyűlés több jogszabályt is megváltoztatott a büntetőeljárásról szóló törvény 2018 júliusában történő hatálybalépésével összefüggésben a kormány kezdeményezésére.
A képviselők 119 igen szavazattal, 28 nem ellenében és 30 tartózkodás mellett fogadták el az igazságügyi miniszter ezt tartalmazó javaslatát.
A módosítások egyike lehetővé teszi, hogy az egyszerű beismeréshez képest is értékelni lehessen a terhelt személyek szerepét, ha más jelentős bűncselekmények feltárásához, bizonyításához is aktívan hozzájárulnak.
A parlament átalakította a büntetés-végrehajtási ügyekben a kirendelt védő, valamint a költségmentesség hatályos szabályozását is, valamint felhatalmazta a jogi személy törvényes képviselőjét, hogy meghatalmazott útján járjon el.
Az új szabályozás a magánvádas ügyekben több lehetőséget ad a sértetteknek az illetékmentességre.
Trócsányi László eredetileg benyújtott javaslata 14 törvény sarkalatos pontjait is módosította volna, azonban ezeket az ellenzék nem támogatta, így a kormánytöbbség törölte azokat. A kivett rendelkezések egyebek mellett a rendőrségi, a nemzetbiztonsági jogszabályokat, az Állami Számvevőszék, illetve az Alkotmánybíróság működését szabályozó törvényeket érintették.
(MTI)
További hírek
Termékbiztonság, biztonságos termék
Innovációs járulékfizetés kérdése
Késedelmi kamat termőföld bérleti díj után
Szünetelés és táppénz átalányadózónál
Mi változik júliustól az alkalmi foglalkoztatás bejelentésekor?
Turisztikai célú kerékpárút áfája
A három gyermeket nevelő anyák jövedelemadó-mentessége
Bérbeadás áfa kérdései
Hogyan számoljuk ki helyesen a HIPA adóalapját a főszabály szerint?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
30
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR