GAZDASÁGI HÍREK

NFM: Jelentős javulást hoztak az e-kereskedelemben végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak aránya 14 százalékra csökkent idén a korábbi 54 százalékról, a jelentős javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

2017. november 02.

A tárca tájékoztatása szerint a kis- és középvállalkozásként működő webáruházak első alkalommal elkövetett jogsértése esetén továbbra sincs bírság, a vállalkozásnak lehetősége van a feltárt hibák javítására. Az ismételt ellenőrzés során azonban ugyanannak a jogsértésnek az elkövetése miatt 200 ezertől 2 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki a fogyasztóvédelmi hatóság.

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is az ellenőrzött webáruházak 88 százalékánál talál problémát a hatóság. Ilyen esetben a webáruház figyelmeztetést kap, hogy 30 napon belül javítsa a jogsértést. A tapasztalatok szerint a jogsértést elkövető e-kereskedők a fogyasztóvédelmi hatóság figyelmeztetése után pótolják a feltárt hiányosságokat, így idén csak 14 százalékuknál volt szükség bírság kiszabására – hangsúlyozta a tárca.

A közlemény idézi Keszthelyi Nikolettát, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárát, aki kiemelte: a fogyasztóvédelemben az idén az e-kereskedelemmel kapcsolatos kérdések állnak a középpontban. Az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy hatásos volt a fogyasztóvédelmi bírság megemelése, a vállalkozások együttműködők, a feltárt hibákat gyakran már az eljárás folyamán, a határozat jogerőre emelkedése előtt javítják.

Az NFM internet laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság idén együttesen több mint félezer webáruházat vizsgált. Az e-kereskedelmi vállalkozások részéről tipikus hiányosságnak tekinthető a 14 napos elálláshoz kötődő részletes tájékoztatás elmaradása. Sok esetben az elállási jog gyakorlását többletfeltételekhez, például eredeti, bontatlan csomagolás meglétéhez kötik.

Problémák merülnek fel az elérhetőségi adatok közlésével is, ami azért fontos, mert itt láthatja a vásárló, hogy hazai webáruháztól rendel-e, ugyanis a magyar nyelvű honlap és a „.hu” végződés nem garantálja ezt.

A közlemény szerint az ellenőrzési tapasztalatok miatt 2018-ban ismét az e-kereskedelem áll majd a fogyasztóvédelmi vizsgálatok középpontjában.

A tárca tájékoztatott arról is: uniós országokból származó webáruházakkal szemben felmerült problémák kezelésében az NFM-n belül működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) nyújt érdemi és ingyenes segítséget. Az EFK az idén mintegy 4,6 millió forint értékben érvényesítette sikeresen a magyar fogyasztók online vásárlással kapcsolatos, határon átnyúló panaszait.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

18

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR