GAZDASÁGI HÍREK
A vállalatok döntő többsége a következő félévben kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre. Érdemes időben lépni, mert aki elmulasztja a 2018. júliusi 1-jei határidőt, akár számlánként kell majd büntetést fizetnie - hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
A megkérdezett vállalatvezetők negyven százaléka már elkezdte a felkészülést az online számlabekötésre, a többség azonban megvárta a június végén megjelent rendelettervezetet, amely tisztázza, miről, mikor és hogyan kell adatokat szolgáltatniuk a vállalatok által használt számlázó programoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára. Az eddig tétlen vezetők 69 százaléka úgy tervezi, hogy a következő három hónap során vág bele a szükséges fejlesztésekbe.
Az EY szerint az online bekötés során használandó adatstruktúra összetettebb, mint a már hatályban lévő adatexport séma. Ugyanakkor a korábbi várakozásokhoz képest könnyítés, hogy a vállalatoknak csak az áfatörvény által előírt számlaadatokat kell majd kötelezően jelenteniük, és nem feltétlenül valós időben, hanem 24 órán belül elegendő lehet elküldeni a százezer forint feletti áfaértékű belföldi üzleti partnereknek szóló számlák adatait a NAV részére.
(MTI)
További hírek
A három gyermeket nevelő anyák jövedelemadó-mentessége
Bérbeadás áfa kérdései
Hogyan számoljuk ki helyesen a HIPA adóalapját a főszabály szerint?
Mire figyeljünk a 24HIPAK bevallás kitöltésekor?
Osztalékelőleg fizetése külföldi tulajdonosoknak
Kérdések átalányadózó adóbevallásával kapcsolatban
Üzemi (úti) baleset megítélése?
Szünetelésből visszatérők 2024-es HIPA bevallása
Webáruház értékesít külföldre
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR