GAZDASÁGI HÍREK
Jövőre, a családok évében a kormány tovább bővíti a családi adókedvezményeket az elfogadott költségvetési törvény szerint - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
Rétvári Bence elmondta: a többi között enyhítik a két gyermekes családok adóterheit, amelyek éves szinten 420 ezer forint kedvezményben részesülnek. Emellett a kormány vállalta, hogy 2017-hez képest négy év alatt megduplázza az általuk igénybe vehető családi adókedvezményt. Ez az intézkedés Magyarországon 390 ezer kétgyermekes családot érint – tette hozzá a kormánypárti politikus a Bikás park játszóterén megtartott sajtótájékoztatón.
Mint elmondta, a kormány számára a gyermekek és a családok az elsők; ezt mutatja, hogy a családi adókedvezmények nyomán 2010 óta 1900 milliárd forintot hagyott a családok zsebében.
Rétvári Bence szerint így ma már elsősorban nem a jövedelem határozza meg, hogy ki mennyi adót fizet, hanem az eltartottak száma.
Az intézkedések közt említette, hogy a korábbi átlagos 32 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot 15 százalékra változtatták, ám az adókedvezmények nyomán a családok még ettől is kevesebbet fizetnek.
Ugyanakkor csökkentették az alapvető élelmiszerek áfáját, immár a középiskola első osztályáig jár az ingyen tankönyv, kiterjesztették a gyermekétkeztetési kedvezményeket és bevezették a Családi Otthonteremtési Kedvezményt is – sorolta a családok számára előnyös intézkedéseket az államtitkár.
Mindennek nyomán Magyarország egyre inkább családbarát országgá válik; reményei szerint ennek köszönhetően a demográfiai folyamatok továbbra is pozitív irányba mozdulnak el – mondta Rétvári Bence.
(MTI)
További hírek
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Változások az alanyi adómentességben: Mit hoz 2025 a kisvállalkozásoknak?
Új szabályok az etikai eljárás szabályaiban
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
28
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR