JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A Kúria elé kerülő ügyek általában egy éven belül befejeződnek, a büntető szakágban pedig átlagosan hat hónapon belül döntést hoznak - mondta a legfőbb bírói fórum elnöke a Kúria elmúlt fél évét értékelve sajtótájékoztatóján.
A legtöbb ügy, 1786 a polgári kollégiumhoz érkezett, a második helyen a büntetőkollégium áll 927 új üggyel, de jelentős a közigazgatási és munkaügyi szakághoz érkező ügyek száma is, 927 ilyen érkezett januártól június közepéig a Kúriához.
Darák Péter beszámolt arról is, hogy befejeződött a Kúriának a lett, a litván és a spanyol legfőbb bírói fórummal közös projektje, amelyben arra keresték a választ, hogyan járulhatnak hozzá a legfelsőbb bíróságok a jogbiztonsághoz, a jog következetes alkalmazásához. Azt állapították meg, hogy a legfontosabb a minőség, a függetlenség és a hatékonyság.
Arról is szólt az elnök, hogy a Kúria első félévében konkrét esetek váltották ki a legnagyobb érdeklődést: például a harsányi késelés ügyében hozott felmentő ítélet, amelynek meghozatala során a Kúria a jogos védelemre vonatkozó szabályokat értelmezte.
Kónya István, a Kúria elnökhelyettese a többi között az új büntetőeljárási törvényről beszélt. Az új törvénytől azt várják, hogy hatékonyabb, gyorsabb ítélkezést tegyen lehetővé. Felidézte: a kodifikációban a Kúria is részt vett.
Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási és munkaügyi kollégiumának vezetője az elmúlt időszak néhány fontosabb döntésének ismertetése és a joggyakorlat-elemző csoportok munkájának eredményei mellett a közigazgatási perrendtartás jövő évi hatálybalépésére hívta fel a figyelmet. Az új szabályozás ugyanis új típusú jogviták megjelenését is lehetővé teszi a közigazgatási bírák előtt. Eddig csak meghatározott típusú döntéssel szemben lehetett a bírósághoz fordulni, olyan esetekben, amikor hatósági határozat született. A jövőben azonban - néhány kivétellel - valamennyi közigazgatási döntéssel szemben meg lehet ezt tenni. Így például városüzemeltetési határozatokról is dönthetnek vagy épp rendezvények miatti jelentősebb forgalmi korlátozásokkal, közszolgáltatási üzletszabályzatokkal kapcsolatos ügyek is kerülhetnek a közigazgatási bírák elé.
Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője jelezte: elsősorban a devizahiteles ügyek számának emelkedése eredményezte azt, hogy hozzájuk érkezett a legtöbb ügy. Változatlanul sok olyan ügye érkezik, amelyben a kereset az egyoldalú kamat-, költség-, díjemelésre vonatkozó szerződéses rendelkezések tisztességtelenségének megállapítására irányul - ismertette.
Kiemelte a társasházi jogvitákkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot vizsgáló csoport munkáját. A testület egy ilyen vizsgálat nyomán azt kérte a Földművelésügyi Minisztériumtól, módosítsa rendeletét úgy, hogy a társasházi különtulajdonra vonatkozó adásvétel beleegyezéséhez írjon elő olyan, a közös képviselőtől kapott igazolást, hogy az eladót nem tartozik közös költséggel. Hozzátette: ha a kérésük nem vezetne eredményre, akkor ezt jogegységi határozattal kell rendezni.
Székely Ákos, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője a többi között a kollégium joggyakorlat-elemző munkájáról beszélt. Példaként említette, hogy idén a büntetés-végrehajtási bírói gyakorlattal is foglalkoznak. Vizsgálták a büntetéskiszabás esetleges területi egyenlőtlenségeit, és nem találtak nagy különbségeket, de mivel ez csekély mintán alapult, az év második felében szélesebb körben vizsgálódnak majd.
Megjegyezte: az év második felében az is feladatot ad majd nekik, hogy az elektronikus kapcsolattartás intézménye jövő januártól a büntetőügyekben is megjelenik.
(MTI)
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR