GAZDASÁGI HÍREK

Elfogadták a 2018-as költségvetést
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett.

2017. június 15.

A Ház 127 igen szavazattal, 62 nem ellenében hagyta jóvá a kormány május elején benyújtott, és hétfőn – a hiány változatlanul hagyása mellett – több ponton módosított előterjesztését.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban a munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, egyúttal hangsúlyozta, a célok változatlanok: a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés fenntartása és a biztonság erősítése.

Tájékoztatása alapján szinte minden terület nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat jövőre: oktatásra 81 milliárd forinttal, az egészségügyi területre 102 milliárd forinttal, nyugdíj-, családi és szociális kiadásokra 287 milliárd forinttal, a rendvédelemre 83 milliárd forinttal, gazdaságfejlesztésre pedig 205 milliárddal többet biztosít a büdzsé.

A 2018-as költségvetés az ideihez hasonlóan három területre tagolódik, az állam működése nullszaldós.

Az Országgyűlés hétfőn a hiány változatlanul hagyása mellett, a bevételek és kiadások 11 milliárd forintos emelésével fogadta el a büdzséhez benyújtott módosító javaslatokat.

Az előre nem látható kockázatok kezelésére több mint 200 milliárd áll majd rendelkezésre

A parlament ez alapján a jövő évi büdzsé végleges bevételi főösszegét 18 751 milliárd 458,2 millió forintban, kiadási főösszegét 20 112 milliárd 108,4 millió forintban, a költségvetés hiányát 1360 milliárd 650,2 millió forintba állapította meg.

A bevételi és kiadási főösszegeken belül a hazai működési költségvetés jövő évi bevételét 15 894 milliárd 506,4 millió forintban, kiadási főösszegét szintén 15 894 milliárd 506,4 millió forintban állapították meg a képviselők, azaz a működési egyenleget nullszaldósra tervezték.

A hazai felhalmozási költségvetés 2018-as bevételi főösszegét 942 milliárd 681,0 millió forintban, kiadási főösszegét 1 799 milliárd 959,0 millió forintban, a hiányát 857 milliárd 278 millió forintban határozták meg.

Ezúttal is hatmilliárdot szánnak a választási kampányköltségekre

A bevételi és kiadási főösszegeken belül az európai uniós fejlesztési költségvetés jövő évi bevételi főösszegét 1 914 milliárd 270,8 millió forintban, a kiadási főösszegét 2 417 milliárd 643,0 millió forintban, a deficitet 503 milliárd 372,2 millió forintban állapította meg a parlament.

Az előre nem látható kockázatok kezelésére és az év közben felmerülő kormányzati intézkedések forrására több mint 200 milliárd forint áll rendelkezésre.

A büdzsé a négy évvel korábbihoz hasonlóan ezúttal is hatmilliárd forintot szán a pártok és jelöltek parlamenti választási kampányköltségeire.

A jövő évi költségvetés az ideinél is több, 226 milliárd forintot szán az otthonteremtési programra, 2018-tól a minimálbér további 8 százalékkal, míg a szakmunkás minimálbér újabb 12 százalékkal nő majd. A nyugdíjemelés jövőre is az infláció mértékével megegyező, 3 százalékos lesz.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

16

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR