JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Közbeszerzési Hatóság: szigorodtak az ellenőrzések, nőtt a kiszabott bírságok összege tavaly
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Szigorodtak a Közbeszerzési Hatóság (KH) ellenőrzései, a hatóság keretében működő Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tavaly csaknem 500 millió forint bírságot szabott ki, ami csaknem ötszöröse az előző évinek - mondta Rigó Csaba Balázs, a KH elnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

2017. június 13.

Ismertette, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság által vizsgált ügyek száma (1046 jogorvoslati eljárás) 10 százalékkal nőtt egy év alatt. Jogsértést a testület az esetek 75 százalékában állapított meg, amelyeknek alig 18 százalékát támadták meg bíróságon, túlnyomórészt sikertelenül – tette hozzá.

Kiemelte, hogy súlyosabb esetekben, például szándékosság vagy alapelvi sérelmek esetén a bírság összege több tízmillió forint is lehet, a befizetett összegek pedig a költségvetést gyarapítják. Rigó Csaba Balázs elmondta: a hatóság által kötelezően ellenőrizendő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya – érték alapján – a felére, 5,9 százalékra esett vissza 2016-ban, a nyílt eljárások aránya pedig 52,5 százalékról 68 százalékra nőtt egy év alatt.

A KH számára új feladat a kifizetések és a szerződések teljesítésének ellenőrzése – utóbbi alapján az ajánlattevő is bírságolható -, a közérdekű bejelentések kivizsgálása, januártól pedig az ajánlattevők kapacitását és annak rendelkezésre állását is ellenőrzik, amely az alvállalkozókra is kiterjed – mondta.

A KH elnöke hangsúlyozta, hogy a jogszabályok által meghatározott régi és új alaptevékenységeken – többek között az ellenőrzéseken, a jogalkotás elősegítésén, a jogalkalmazók támogatásán túl – önként vállalt feladatokat (telefonos ügyfélszolgálat, közbeszerzési szakjogász képzés, stb.) is teljesít a hatóság.

App is segíti a hatékonyságot

A hatékony kommunikáció érdekében pedig nemrég mobiltelefonos applikációt indítottak (napi közbeszerzés), amelyen a frissen megjelent felhívások mellett a jogorvoslati eljárások és a külföldi tenderek is megtekinthetők országonkénti bontásban, emellett megújult és a felhasználói igényekhez jobban igazodik a közbeszerzési portál is.

Kérdésre válaszolva a KH elnöke elmondta: a bírságok összege az idei év végére jelentősen meghaladhatja a tavalyit, akár az 1 milliárd forintot is elérheti.

 

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR