SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK

Melyik szülőnek jár a családi pótlék, ha már nem élnek együtt, de a közös gyermeket felváltva gondozzák?
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Cst. tv. főszabálya szerint ugyanazon gyermek (személy) után járó családi pótlék csak egy jogosultat illet meg. Gyakori azonban, hogy a szülők nem élnek együtt, elváltak vagy csak a házassági életközösség szűnt meg közöttük.

2017. május 23.

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst. tv.) rendelkezik a családi pótlékra jogosultak köréről és a jogosultság feltételeiről. A családi pótlék lehet nevelési ellátás vagy iskoláztatási támogatás, attól függően, hogy a gyermek tankötelezett-e, illetve hány éves.


A Cst. tv. főszabálya szerint ugyanazon gyermek (személy) után járó családi pótlék csak egy jogosultat illet meg. Amennyiben a gyermek együtt élő szülők háztartásában él, a családi pótlékot – együttes nyilatkozatuk alapján – bármelyik szülő (tehát az anya és apa egyaránt) igényelheti, mégpedig nyilatkozatuk szerint gyermekenként. Így két gyermek esetén például az is lehetséges, hogy az egyik gyerek után az anya, a másik után az apa igényli az ellátást. Megállapodás hiányában az ellátást igénylő szülő személyéről – kérelemre – a gyámhatóság dönt.


Gyakori azonban, hogy a szülők nem élnek együtt, elváltak vagy csak a házassági életközösség szűnt meg közöttük. A Cst. tv. korábbi 9. § (4) bekezdése kimondta, hogy – a főszabálytól eltérően – amennyiben jogerős bírósági döntés – ideértve az egyezséget is – alapján a szülők egyenlő időszakokban felváltva gondozzák gyermeküket, a családi pótlékra, 50-50 százalékos arányban, mindkét szülő jogosult.


2017. január 1-től azonban jogerős bírósági döntés nélkül is kérhetik a külön élő szülők a családi pótlék 50-50 százalékos arányban történő megosztását, ha gyermeküket időszakonként felváltva gondozzák, és a szülői felügyeleti jog mindkét szülő esetében fennáll. A megosztáshoz közösen aláírt kérelem és a szülők nyilatkozata szükséges, hogy a gyermek gondozásáról, neveléséről saját háztartásaikban felváltva gondoskodnak. Tehát ma már a bíróság döntése helyett elegendő az elvált, vagy külön élő szülők megegyezése is.



dr. Futó Gábor
ügyvéd, TB szakértő

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

22

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR