GAZDASÁGI HÍREK

Idén 680 milliárd forinttal több adót akar beszedni a NAV
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget - árulta el Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

2017. február 06.

Idén a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak.



Tállai hozzátette, hogy több mint 224 ezer ügyfélkaput nyitottak a NAV ügyfélszolgálatain.



Ezt azt jelenti, hogy munkanaponként átlagosan 878 adózót segítettek hozzá kollégáim ahhoz, hogy otthonról kényelmesen elérjék a hivatalok elektronikus szolgáltatásait, így például az adóhivatal által készített szja bevallási tervezetet is - mondta Tállai András.



Szólt arról is, hogy mintegy 544 ezer céget minősített adózási előélete alapján a NAV. Több mint 190 ezer cég megbízható státuszt kapott. Ebbe a "jó" adózói körbe idén még inkább megéri bekerülni, hiszen a megbízható cégnek a NAV 45 napon belül továbbítja a kiutalni kért áfát. Ezzel szemben majd 35 ezer kockázatosnak minősített adózó 75 napos utalással számolhat - hívta fel a megbízható státusz előnyeire a figyelmet az államtitkár.



Tállai András elmondta, hogy a tavalyi ellenőrzéseknél is dominált a szolgáltató jelleg. A segítő ellenőrzés 2600 tévesztő adózónak biztosította a szankció-mentesség lehetőségét, akik mind megfizették az adót és a jegybanki alapkamattal egyező mértékű önellenőrzési pótlékot. Tavaly december 31-ig mintegy 25 ezer, hosszabb ideje húzódó ellenőrzést zárt le a NAV. A revizorok összességében 488 milliárd forint eltitkolt adót tártak fel.



Az idei év kihívásai közül a költségvetési bevételek biztosítása mellett azokat a feladatokat emelte ki az államtitkár, amelyek az adózóknak könnyebbséget jelentenek. A NAV 2017-ben 3,8 millió magánszemélynek készít bevallási tervezetet, ami az eddigi legnagyobb adminisztrációcsökkentő intézkedés.


Az idei év másik újdonsága a támogató eljárás, amely olykor az adókülönbözet összegét is meghaladó összegű szankcióval záruló ellenőrzés helyett segíti a tévesztő, hibázó adózókat. A végrehajtási szakterület dolgozóinak pedig több mint 200 ezer új ügyben kell eljárniuk, hiszen 2017-től a NAV hatásköre lesz a közigazgatás összes - még folyamatban lévő - pénzkövetelésének a végrehajtása - ismertette Tállai András

 

( MTI) 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

11

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR