GAZDASÁGI HÍREK
Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbéremeléséről és járulékcsökkentéséről; a nemzetgazdasági miniszter a megállapodásnak köszönhetően gyorsabb gazdasági bővülést vár, a 2,3 százalékos GDP-arányos jövő évi hiányszámon szerinte nem kell változtatni, de ha szükséges a kormány márciusban módosíthatja a költségvetést.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden Budapesten bejelentette, jövőre a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkennek. 2018-ban a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Megállapodtak abban is, ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhetnek a járulékok. A kormány vállalta azt is, hogy jövőre a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökken az eddigi 19 és 10 százalékról – mondta. Ezzel szavai szerint eleget tett a miniszterelnöki elvárásnak, "elment a falig", és megjegyezte, minden partner elment a lehetséges határig, amelyet a felhatalmazó érdekképviselet lehetővé tett számára.
A nemzetgazdasági miniszter szerint mérföldkőhöz érkezett a magyar gazdaság azzal, hogy a kormány egyszerre javítaná a versenyképességet és növelné a béreket. Úgy vélte, ez lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság a mostani 2-3 százalékos bővülésről egy magasabb növekedési tartományba kerüljön.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke azt mondta, "nagy nap a mai", ilyen mértékű béremelésre hosszú évek óta nem volt példa. Sikerült elérni a szakszervezet stratégiai célját, hogy 2018-ra a minimálbér elérje az egyfős, egykeresős létminimum értékét, azaz a megélhetéshez szükséges bért. Hangsúlyozta, nem ért véget a bérharc, a járulékcsökkentést ugyanis béresíteni kell a munkahelyeken. Szeretnék elérni, hogy a garantált bérminiumum feletti bérkategóriákban is legalább kétszámjegyű béremelés legyen – jelentette ki. Ezért még helyben meg kell küzdeni, ezért nagyon fontos a mostani, kiindulópontot jelentő megállapodás – tette hozzá. Elmondta, hétfőn a MaSzSz elnöksége úgy döntött, felsorakozik a megállapodás mellett, a további tevékenységet a munkahelyeken fogják folytatni, hogy a minimálbér emelés oda is "leszivárogjon".
Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGyOSz) elnöke a munkaadók vállalásának súlyára hívta fel a figyelmet. "Mi vállaltuk a legtöbbet" – mondta. Nagy teher a munkaadóknak a 15 és 25 százalékos minimálbér és bérminimum-emelés, és az ezzel együtt járó további fizetésemelések, de meggyőződésük, hogy ez hozzájárul az ország versenyképességének jelentős növekedéséhez és a szakképzett munkaerő megtartásához. Varga Mihály kérdésre elmondta, bízik benne, hogy szerdán benyújtja a kormány a parlamentnek a módosításokat, amelyeket az országgyűlés gyorsított eljárással elfogadhat. Elmondta, a megállapodás nyomán magasabb bérkiáramlás várható, ami az inflációs terv átszámításával is jár, amire a kormány készen áll. A változó feltételekhez kell igazítani további makrogazdasági paramétereket is, első körben azonban még nem kell hozzányúlni a jövő évi költségvetéshez, a kormány ráér jövő márciusban módosítani azt, ha szükséges.
Varga Mihály szerint a bérkiáramlás hatása a fogyasztás és a kiskereskedelmi forgalom növekedése jelentősen javítja majd a gazdaság teljesítményét, valamint bízik benne, hogy a járulékcsökkentés segíti a célzottabb fejlesztési-beruházási döntések meghozatalát a vállalatoknál. Elmondta, jövőre magasabb, 2,3 százalékos hiányt terveztek, így a hiányszámokon várhatóan nem kell módosítani, ha egyéb világgazdasági körülmények ezt nem teszik szükségessé. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, van olyan külföldi vállalat, amely a társasági adó csökkentésének hatására mérlegeli egy magyarországi befektetés lehetőségét.
MTI
További hírek
Az örökbefogadói díj a társadalombiztosítás rendszerében
Új szabályok a sertés ágazat támogatásaiban: mi vár a gazdákra?
Visszaváltási díj a számvitelben
A szerző tevékenység tb-kérdései
Szolgalmak és a szolgáló telek kisajátítása
A NAV 2024-es ellenőrzési terve – mi történik, ha az adóhatóság mulaszt?
Két vagy több munkáltató által nyújtott kölcsön
A polgármesteri munkakör átadása
A több munkáltató által létesített munkaviszony
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
20
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR