GAZDASÁGI HÍREK
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 547 ezer adózót minősített adózói életútja alapján a harmadik negyedévben, mintegy 5 ezerrel kevesebbet, mint az előző negyedévben, és a kockázatos adózók száma az előző negyedévi 420-ról több mint 36 ezerre nőtt – közölte az adóhatóság.
A NAV már harmadik alkalommal minősítette a cégjegyzékbe bejegyzett, valamint az áfa-regisztrált adózókat. Mivel a harmadik negyedévben már a kényszertörlés alatt álló adózók, valamint azok is kockázatosnak minősülnek, akik adóteljesítményük 70 százalékát meghaladó adókülönbözettel vagy mulasztási bírsággal érintettek, a kockázatos adózók száma jelentősen megemelkedett, és a minősítettek 6,6 százalékát tette ki.
A megbízható adózók száma nem változott érdemben, továbbra is mintegy 190 ezren kerültek ebbe a kategóriába. Az általános kockázatú kategóriában az előző negyedévhez képest 40 ezerrel kevesebb, mintegy 321 ezer adózó van.
A minősítés eredményéről azon vállalkozások kaptak értesítést elektronikus tárhelyükre, amelyeket első alkalommal minősített a NAV, vagy amelyeknek a második negyedévhez képest változott a minősítésük. Az eredmény az ügyfélkapun keresztül elérhető eBEV portálon is lekérdezhető.
MTI
További hírek
Fenntarthatóság: új támogatási lehetőség a gazdáknak
Webáruházak adózása
Menetlevél elvesztésének következményei
Menetlevél elvesztésének következményei
Letiltás jutalékból
Emelkednek a közlekedési szabályszegések közigazgatási bírságtételei
Megváltozott a környezetkímélő gépkocsi fogalma
Bizonylati fegyelem-felmerülő kérdések
Tartozások behajtási sorrendje
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
23
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR