GAZDASÁGI HÍREK

Jönnek a szeptemberi adóváltozások
A hír több mint 30 napja nem frissült!

2016. szeptembertől több adóváltozás lép hatályba. Ezek az őstermelők nyilvántartását, a kőolaj- és dohánytermékek adózását, valamint az online pénztárgép használatára kötelezettek körét érintik.

2016. augusztus 31.

Az őstermelői nyilvántartás megismerhetősége

A mezőgazdasági őstermelők nyilvántartásáról szóló közhiteles rendszert – a személyi jövedelemadó törvény módosításával – 2016. július 1. napjától vezették be. A nyilvántartást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) vezeti és ugyancsak a NÉBIH ellenőrzi az őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlap használatának jogszerűségét, valamint az őstermelő által közölt és nyilvántartásba vett adatok és nyilatkozatok valódiságát.

2016. szeptember 1-től bárki számára megismerhetővé válnak az őstermelői igazolványokra vonatkozó adatok, továbbá az arra vonatkozó adatok, hogy az adott őstermelő mely növénykultúrák termesztésével foglalkozik, milyen állatfajokat tart, mely állati és növényi eredetű termékeket kíván értékesíteni, illetve mely termékeket gyűjthet vadon. Mindezen adatok ismeretében a fogyasztó meggyőződhet arról, hogy az őstermelő által értékesíteni kívánt termékeket ténylegesen az őstermelő termelte-e. Ezen adatokat az interneten, valamint mobiltelefonokon használható alkalmazás keretében folyamatosan és naprakészen az Agrárkamara is megismerhetővé teszi, azonban ezek az adatok csak tájékoztató jellegűek, nem közhitelesek.

Kőolajtermékek jövedéki adójának kiszámítása

Az adócsomag 2016. szeptember 1-től kezdődően a benzin, a petróleum és a gázolaj jövedéki adójának mértékét a kőolaj világpiaci árához köti. Amennyiben a BRENT-típusú kőolaj hordónkénti ára az 50 dolláros küszöbértéket meghaladja, akkor az üzemanyagok a jelenleg hatályos mértékkel adóznak. Ebben az esetben az ólmozatlan benzin jövedéki adója 120.000 Ft/ezer liter, az ólmozott benzin és petróleum jövedéki adója 124.200 Ft/ezer liter, a tüzelő- és fűtőolaj, valamint üzemanyag célú gázolaj jövedéki adója 124.200 Ft/ezer liter. Amennyiben a kőolaj világpiaci ára eléri a küszöbértéket vagy az alá csökken, a fűtő- és gázolaj adómértéke ezer literenként 10.000 Ft-tal, a benzin és a petróleum adómértéke ezer literenként 5.000 Ft-tal emelkedik. A kereskedelmi gázolaj után a beszerzéskor megfizetett adóból – az 50 dolláros küszöbértékre vonatkozó előírások alkalmazásától függően – literenként 7 Ft, illetve 17 Ft igényelhető vissza.

Egyes dohánytermékek jövedéki adóváltozása

2016. szeptember 1-től több dohánytermék jövedéki adója emelkedik. A cigaretta tételes adója – 15.700 Ft/ezer darab – egyelőre nem változik. A szivar és a szivarka tételes adója legalább 4.000 Ft/ezer darabról 4.060 Ft/ezer darabra emelkedik. A finomra vágott fogyasztási dohány és az egyéb fogyasztási dohány adója kilogrammonként 14.000 Ft-ról 15.100 Ft-ra változik. 2017. december 31-ig további kettő lépcsőben a cigaretta és ezzel összefüggésben a fogyasztási dohány jövedéki adójának emelése várható.

Bővül a nyugtaadási kötelezettségüket kizárólag pénztárgéppel teljesítők köre

Az online pénztárgép rendelet jelenleg a gyógyszertárakra, valamint a kiskereskedelmi, vendéglátási, szálláshely-szolgáltatási, kölcsönzési és egyes javítási tevékenységet végzőkre vonatkozik. A kizárólag pénztárgéppel teljesíthető nyugtaadási kötelezettség 2016. szeptember 30-tól a gépjármű-javítási, karbantartási, gépjármű alkatrész-kiskereskedelemi, motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmi, javítási, plasztikai sebészeti, tánctermi, diszkóműködtetési, ruházat (beleértve a szőrmét) és textil géppel, kézzel mosási és vegytisztítási, vasalási, fizikai közérzetet javító szolgáltatási, és testedzési szolgáltatási tevékenységet folytató valamennyi adóalanyra és üzletre is kiterjed.




További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

19

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR