GAZDASÁGI HÍREK
A napokban megalakult a Munkahelyteremtő Szociális Szövetkezetek Szövetsége (Muszosz) az elmaradott térségekben élő, szegényebb sorsú, gyakran tartósan munkanélküli rétegek támogatására.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a szövetség célja, hogy a különböző szociális szervezetek tapasztalatait, véleményeit összegyűjtse, valamint segítsen a szervezetek működéséhez szükséges megfelelő törvényi háttér kialakításában. A Muszosz egyeztetéseket kezdett a Szövetkezeti Kutató Intézettel a minél teljesebb körű helyzetfeltáráshoz és a jövőbeli együttműködés érdekében.
A szövetség emlékeztetett, hogy a közfoglalkoztatottak önfoglalkoztatóvá, vagy szövetkezeti taggá, vagy szövetkezeti alkalmazottakká válva kiléphetnek az elsődleges munkaerőpiacra. Az elképzelés gyakorlati megvalósítását alapozza meg a Belügyminisztérium támogatási programja, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek már a közeljövőben a kistelepülések meghatározó munkáltatóivá váljanak.
A tájékoztatás szerint az utóbbi öt-hat évben ugrásszerűen megnőtt a szociális szövetkezetek száma, Magyarországon a szövetkezeti szektor felét lefedve, háromezer szociális szövetkezet működik.
A Muszosz-nak a honlapja szerint jelenleg 11 tagja van.
mti.hu
További hírek
Automatikus részletfizetési lehetőség vállalkozás esetében
Praxisjog értékesítésének adózása
Változások a Békéltető Testületi eljárásban
Praxis, jog, vállalkozás
Lehetőségek a nyugdíjszámítás megkönnyítésére
Az önköltség-számítási szabályzat változó határértékei
Kivás cég Szja- és szocho bevallása
Taxaméter használata a nyugtaadás új szabályainak tükrében
Járhat-e a táppénz visszamenőleg?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
14
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



