GAZDASÁGI HÍREK
Határidőre, június 30-ig valamennyi 2015. évi egységes agrártámogatási kérelmet kifizetnek az igénylőknek - jelentette be Fazekas Sándor szerdán a Pest megyei Alsónémediben megtartott sajtótájékoztatóján.
A 170 ezer egységes kérelemre (ez váltotta fel a területalapú támogatást) több mint egymillió kifizetés történt meg a jogcímeken. Ennek keretében 432 milliárd forinthoz jutottak a gazdák, amiből 390 milliárd forint uniós, 42 milliárd forint pedig nemzeti forrás. Azzal, hogy képesek tartani a támogatások kifizetésének határidejét, lehetőség nyílik agrártámogatási előleg kifizetésére is, ami jelentős előnyt jelent a magyar gazdáknak.
Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke kiemelte, hogy az unió 28 tagállama közül, a kifizetési határidő betartása nyomán, csupán 11 ország tudta vállalni, hogy előleget ad a gazdáknak és csak 4 olyan tagállam volt, amely előlegként, úgynevezett zöldítési támogatást is tudott fizetni. Ez utóbbi jogcímen, 114 milliárd forintot utaltak át a termelőknek. Csupán 1412 elutasító határozat született azokkal szemben akik jogosulatlanul kívánták igénybe venni a támogatásokat, ami kevesebb, mint az elmúlt évben.
Közlése szerint az eddiginél is több előleg kifizetése érdekében bevezették az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek nyomán 48 ezer gazda kapott lehetőséget arra, hogy a hibákat kijavítva szankciómentesen tudja igénybe venni a támogatást.
napi.hu / mti.hu
További hírek
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatása a munkáltató költségeire
Vállalkozás szüneteltetése
Az egészségügyi szolgáltatási járulék 2024. évi összege
Monitor előtti munkavégzéshez használt szemüveg elszámolása
Gyed ügyintézés átalányadózóként
Adóváltozások: új e-nyugták, átalányadó, másodállásúak terhei
Mi is az a DRS, és hogyan alkalmazzuk 2024-től?
Emelkedtek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságok
Szakmai gyakorlaton lévő egyetemista bérszámfejtése
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
28
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR
