SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓK

A könyvelő felelőssége
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az alábbiakban összefoglaljuk a könyvelő felelősségét az adózással kapcsolatos eljárási ügyekben.

2016. június 12.

A mulasztási bírsággal összefüggésben az Art. (adózás rendjéről szóló törvény) már csak az adózó felelősségét állapítja meg, a könyvelők mulasztási bírság felelősségét megszüntették. Annak ellenére azonban, hogy a törvény az adózót nevezi meg közvetetten, a könyvelő is felelős az adózó mulasztási bírságaiért, mert abban közvetve és közvetetten részt vesz.


Amikor a könyvelő a könyvelői szerződést megírja az ügyféllel, minden esetben a szerződésben foglaltak határozzák meg a felelősségét. A konzervatív könyvelői szerződés kizárólag a könyvelő részére hozott anyag kontírozását és könyvelését jelenti, valamint a hozott anyagból megállapított hiányosságokra és egyéb szabálytalanságokra utaló információ közlését az adózóval. Ettől függetlenül az adózók azt várják el a könyvelőktől, hogy mindenben segítsék a munkájukat és mindenben ott álljanak mögötte. De a könyvelők nagyon sok adózóval állnak kapcsolatban, nagyon sok a határidő, számtalan bevallást kell készíteni, így gyakran előfordul, hogy a munka forgatagában elfeledkeznek bizonyos dolgokról. Ilyenkor kerülhet sor arra, hogy ha az adózó mulasztási bírságot kap, mert a bevallás nem ment be határidőre, felháborodva hívja a könyvelőjét, holott a könyvelő lehet, hogy csak 19-én kapta meg az iratokat, és közben még öt másik cégnek is könyvel és nem sikerült beküldenie a bevallást 20-án éjfélig. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a könyvelő lepapírozza magát. Ha az ügyfél az adóbevallást nem küldi be időben, csak úgy tudja elkerülni a felelősségre vonást, ha az adózónak pontosan leírja, ez miért nem tudott megtörténni.
    
Be nem jelentett foglalkoztatottak

A be nem jelentett alkalmazott vagy foglalkoztatott miatt megbüntetik az adózót. Ha az ügyfél úgy foglalkoztat alkalmazottat egy közértben, hogy nem jelenti be, és a könyvelő nem tud róla, a mulasztási bírságot áttételesen sem lehet a könyvelőre hárítani. Viszont ha a könyvelő tud arról, hogy az adózó bejelentetlen dolgozót foglalkoztat, a mulasztási bírságot nem tudja kivédeni.


Ha a könyvelő a bankszámlát nem könyveli le, mert úgy gondolja, hogy az adózónak olyan bevételei érkeznek a bankszámlájára, amiről nem hozott számlát, ráadásul így adta be a beszámolóját is év végén, megállapítható a könyvelő felelőssége, hiszen a bankszámla a rendelkezésére állt. Ekkor a hiányzó összegekről be kell kérnie a bizonylatokat az ügyféltől. Ha erre nem reagál, a megbízást tanácsos felmondani, mert ezek olyan fiktív pénzek, amivel kapcsolatban a későbbiekben bármivel megvádolhatják a könyvelőt, ez már túlmegy az Art. Biztonsági szabályán.

Hibásan benyújtott adóbevallás

Hibásan benyújtott adóbevallás esetén ha a könyvelő hibázik, a mulasztási bírságot az ügyfél ráterhelheti. Nem igazán vannak perek a könyvelő és az ügyfél között, mert ha a könyvelő hibázik, akkor vagy megtéríti a kárt, vagy valamilyen módon megegyeznek.


Nagy problémát okozhat, ha a könyvelő tárhelyére elhelyeznek egy iratot, amiről ugyan a könyvelő kap értesítést, de nem nyitja ki, vagy elsikkad a tárhelyen lévő levelek között. Ha például a könyvelő fizetési kedvezményt nyújtott be elektronikusan az adózójának, mert a költségvetésbe nem tudta befizetni a folyószámláján lévő összeget, az adóhatóság pedig elhelyezte a tárhelyére az adózót hiánypótlásra felszólító levelet, de a könyvelő ezt nem olvasta el és ügyfélkapuval csak ő rendelkezett, így az adózó a hiánypótlásról nem szerzett tudomást és inkasszóval leemelték számlájáról a tartozást, egyértelmű, hogy a könyvelő kárt okozott.

Kinek az ügyfélkapuját használja a könyvelő?

Van olyan könyvelő, aki az ügyfél ügyfélkapuját használja, de célravezetőbb, ha a könyvelő magának és az ügyfelének is nyit ügyfélkaput, hogy mindketten pontosan értesüljenek a hivatalos értesítésekről. Az Art. alapján az adózó is felelős a cég adóügyeiért, így a könyvelő meg tudja osztani a felelősséget, hiszen a tárhelyen elhelyezett iratokat az ügyfél is látja.
A képviselet szólhat kizárólag elektronikus ügyintézésre, de szólhat adóhatóság előtti képviselet ellátására is. Mindig a könyvelőnek kell eldöntenie, mekkora felelősséget vállal, ha állandó meghatalmazással látja el az adózó képviseletét, minden ügyben neki kell eljárnia. Erre a legjobb megoldás, ha az elektronikus ügyintézésre ugyan bejelentkezik, de egyéb ügyekben eseti meghatalmazással jár el.

 

MP

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

14

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR