JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

A kormány benyújtotta a parlamentnek az új cafeteria-szabályozást
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató, ezt tartalmazza a kormány által a parlamentnek benyújtott új cafeteria szabályozás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

2016. június 02.

 A közlemény szerint a turizmus fellendüléséhez jelentősen hozzájáruló SZÉP-kártya fennmaradása mellett az Erzsébet-program működését is biztosítani fogja a kormány.
    Amennyiben az adómódosító javaslatot a parlament törvényalkotási bizottsága elfogadja, a dolgozók 2017. január 1-jétől az új szabályok szerint kapják meg a béren kívüli juttatásokat.
    A javaslat értelmében más szabályok vonatkoznának a versenyszféra és a közszféra munkavállalóira. A magánszektorban 450 ezer forintban állapítanák meg a kedvezményes éves cafeteria-juttatás felső határát. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek SZÉP-kártyájára. A közszférában a keretösszeg változatlanul kétszázezer forint, amely a két juttatási forma között egyenlő arányban oszlana meg.
    A munkáltató a cafeteria részeként továbbra is adómentesen adhat például sport- és úgynevezett kultúra-belépőt, illetve szintén adómentesen támogathatja 5 millió forinttal a lakást építő, lakást vásárló és lakáshiteles dolgozóit.
    Kiemelték: a munkavállalónak semmit nem kell fizetnie a juttatás után, a munkáltató fizeti meg a kedvezményes közterhet. A foglalkoztató a cafeteria összegének 1,19-szerese után fizeti meg a 15 százalékos személyi jövedelemadót és a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho).
    A kormány olyan új rendszert kíván létrehozni, amely megfelel az uniós előírásoknak, mindenek előtt azonban a magyar emberek érdekét tartja szem előtt. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy az eddigi béren kívüli juttatások egy részét készpénzben kaphassák meg a magyar munkavállalók – olvasható az NGM közleményében.
    Felidézték, hogy azért volt szükség a béren kívüli juttatások rendszerének átalakítására, mert Brüsszel gyakorlatilag szétzúzta a magyar cafeteria-rendszert.


   

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR