JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP

Új illetményrendszert vezetnek be az állami tisztviselőknek
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye. Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden.

2016. május 24.

 Az állami tisztviselőkről szóló jogszabályt 140 igen vokssal, 36 nem ellenében szavazta meg az Országgyűlés a fővárosi és megyei kormányhivatalok állami tisztviselői és ügyintézői szolgálati jogviszonyának szabályozására.
    A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, amelytől "eltéríthették" a munkavállalót, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.
    A jogszabály mellékletében szereplő táblázat alapján az érettségizett általános ügyintézők a legalacsonyabb előmeneteli fokozatban, állami fogalmazóként 160-200 ezer forint közötti illetményre, míg felsőfokú végzettségű társaik 180-300 ezer forintra számíthatnak.
    Az ugyanott legmagasabb előmeneteli fokozatnak számító állami vezető főtanácsosok diploma nélkül 250-400 ezer forintot, az egyetemet, főiskolát végzettek 350-500 ezer forintot kapnak.
    A kiemelt ügyintézők illetményének meghatározásánál nem számít az iskolai végzettség, a legkisebb fokozatba tartozó állami szakértők 300-400 ezer forintra, a legmagasabb előmenetelt elérő szakértő főtanácsosok 360-500 ezer forintra számíthatnak.
    Vezetői munkakörben az osztályvezetők 420-700 ezer forintot, a főosztályvezetők 530-800 ezer forintot kapnak. Az állami ügykezelők bérezése 145-300 ezer forint között változik, négy előmeneteli fokozatban.
    Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár korábban azt mondta: átlagosan 30 százalékos béremelés valósul meg.
    Változik az állami tisztviselők előmeneteli rendszere is: egy általános és egy kiemelt ügyintézői osztályba, azon belül pedig több fokozatba lehetnének besorolhatók. Az első előmeneteli fokozatban minden ügyintézőnek három évet kell eltöltenie, majd a következőben nyolcat, míg a negyedik eléréséhez összesen huszonöt év állami szolgálati jogviszonyra lesz szükség.
    A kinevezett állami tisztviselőknek két éven belül közigazgatási szakképzettséget kell szerezniük, a vezetői munkakörbe kinevezett állami tisztviselőknek pedig öt éven belül kormányzati szakképzettséget.
    Az állami tisztviselőknek 2017. július 1. után vagy már a belépéskor rendelkezniük kell a közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés nyújtotta végzettséggel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervez, vagy két éven belül le kell tennie ezt a vizsgát.
    A jogszabály július 1-jén lép hatályba, de egyes rendelkezései csak 2017 januárjában.

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.








A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről






A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

29

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR