JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Törvényjavaslatot nyújtott be a szerzői jogok és az ahhoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről a kormány. Az előterjesztés a vonatkozó európai uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba és a zeneművek online felhasználásának engedélyezési szabályaira is kitér.
Az irányelv egyrészt minimum követelményeket állapít meg a szerzői és szomszédos jogok közös kezelésével foglalkozó szervezetek felépítésére, irányítására, működésére nézve, hogy fejlessze ezek demokratizmusát és átláthatóságát, másrészt megteremti a zeneművek online felhasználásának közös jogkezelő szervezetek által történő, több tagállam területére kiterjedő hatályú engedélyezésének kereteit – szerepel a beadvány általános indoklásában.
A szerzői és szomszédos jogok kezelésére vonatkozó irányelvet 2014 februárjában fogadta el az Európai Parlament és a Tanács. A kormány most az irányelv előírásainak való megfelelés, valamint az európai joganyag jelentős terjedelme miatt a közös jogkezelés átfogó újraszabályozását, külön törvény megalkotását tartotta indokoltnak a szerzői jogi és más, kapcsolódó törvények egyes rendelkezései módosítása mellett.
A közös jogkezelés részletes szabályait Magyarországon a szerzői jogról szóló 1999. évi törvény határozza meg, e szerint a közös jogkezelés minden esetben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala általi nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység. A jogszabály részletes szabályokat tartalmaz továbbá a jogdíjak kezelése, felosztása, valamint a jogdíjakat tartalmazó díjszabások megállapításával, továbbá a közös jogkezelő szervezetek hatósági felügyeletével kapcsolatban is.
A mostani előterjesztésben szereplő lényeges változás szerint nem minden esetben lesz elvárás a közös jogkezelő szervezetekkel szemben a reprezentativitás, vagyis hogy a tevékenységükkel érintett jogosultak jelentős részétől rendelkezzenek megbízással a közös jogkezelésre. A javaslat alapján a reprezentatív közös jogkezelő szervezeteken kívüli egyéb közös jogkezelő szervezetek bejelentés után, külön engedély nélkül is végezhetik tevékenységüket.
Az irányelv alapján új szervezeti típusként jelennek meg a független jogkezelő szervezetek, amelyek tevékenységükkel összefüggő, saját vállalkozási tevékenységet is végezhetnek.
Mint az előterjesztésben szerepel, külön közös jogkezelő szervezet kíséri figyelemmel a zeneművek több tagállam területére kiterjedő hatályú engedély alapján történő online felhasználását. Az érintett felhasználók rendszeres jelentésben pontos adatokat szolgáltatnak a zeneművek tényleges online felhasználásáról az illetékes közös jogkezelő szervezet részére.
A javaslat a közös jogkezelés három jogalapját különbözteti meg. "Közös jogkezelés végezhető egyrészt a jogosulttól kapott közvetlen megbízás alapján; másrészt a javaslatban meghatározott feltételek mellett a törvény felhatalmazása alapján kiterjesztett hatállyal a jogkezelési megbízást nem adó jogosultak tekintetében is; harmadrészt pedig egy másik közös jogkezelő szervezet nevében, a szerzői jogról szóló törvény vagy a szervezettel kötött képviseleti szerződés alapján" – fogalmaz az előterjesztő.
MTI
További hírek
Ezekért a változásokért kell frissítenünk a pénzmosási szabályzatot
Internetes értékesítés és hibás termék, avagy ünnepek utáni kérdések
A kivásokat érintő tb-kötelezettségek
2025. január 1-jétől kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az adóigazgatási eljárás 2025-től életbe lépő szabályai
A helyi adókról szóló törvény módosítása 2025-től
Így változnak a táppénz szabályai 2025-ben
Adóváltozások 2025: áfa, helyi adók
Kft. ügyvezetésének változása
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
29
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR