JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
A korlátolt felelősségű társaságok (kft.) és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) azon rendelkezéseinek átvételére, amelyek határideje eredetileg idén március 15-én járt volna le. A döntés értelmében a kft.-knek legkésőbb 2017 tavaszáig kell hárommillió forintra emelniük törzstőkéjüket.
A képviselők a Fidesz kezdeményezésére 175 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el a Ptk. hatálybalépésével összefüggő törvénymódosítást.
Az előterjesztők egyike, Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint a kft.-knek azért kellett
haladékot adni, mert számos jelzést kaptak arról, hogy a társaságok nem tudnak időben eleget tenni a Ptk. előírásainak.
A Ház döntésével egyértelművé tette azt is, hogy a korlátolt felelősségű társaságokat terhelő kötelező tőkeemelés után járó magas, 40 ezer forintos illetéket akkor sem kell megfizetni, ha a cég egyéb adatváltozást is bejelent, és ezen esetek többségében is az általános változásbejegyzési illetékmérték, vagyis 15 ezer forintot kell fizetni.
A Fidesz alelnöke korábban azt is elmondta, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) február 19-i tájékoztatása szerint a 81 ezer magyarországi civil szervezetből 53 ezer, vagyis az érintettek 65 százaléka nem hajtotta még végre az előírt változtatásokat. Hangsúlyozta, a változtatás nélkül ezen civil szervezetek működése jogellenessé vált volna.
(MTI)
További hírek
Cégtulajdonos járulékfizetési kötelezettsége
Egyszemélyes Kft. kényszertörlési eljárása
Tagi hitel kamat magánszemélynek
A nyugta adattartalma: mi változik júliustól?
Kiküldetés
Hulladékszabályok változásai
Ingatlan bérbeadás és értékesítés
Őstermelők 2025: Fejlesztési támogatások és pályázati lehetőségek
Beruházási és adókedvezmények kis- és középvállalkozásoknak 2025-ben
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR