GAZDASÁGI HÍREK
A spanyol gazdasági versenyhivatal azzal a javaslattal fordult a helyi kormányhoz, hogy vonják vissza az Ubert érintő korlátozásokat.
Fordulat Uber-ügyben
A spanyol versenyhivatal sajtóközleménye szerint “csökkenti a versenyt a városi személyszállítási szolgáltatások esetében és a monopol helyzetet erősíti a taxis piacon” az utazásmegosztó szolgáltatások tiltása.
Azt is hozzáteszik: a nagyobb verseny előnyösebb a fogyasztóknak, mert ezáltal több jármű elérhető, így pedig rövidebb a várakozási idő és csökkenhetnek az árak is. A versenyhivatal kilátásba helyezte, hogy közvetlenül a bírósághoz fordul, amennyiben a kormány nem cselekszik az ügyben. Spanyolországban 2014-ben az Uber felfüggesztette működését, miután egy bíró végzést adott ki egy madridi taxis társaságtól érkezett kérés nyomán.
Az Uber ezzel a második győzelmét éri el rövid időn belül, miután múlt héten Londonban a helyi közlekedési felügyelet elvetette az Ubert korlátozó (és fogyasztóellenes) intézkedések bevezetését.
Szerző: Világgazdaság Online
További hírek
Harmadik országból utalt pénz
Termőföld ajándékozása haszonbérlettel terhelten
Támogatás az önkéntes tartalékos munkavállalót foglalkoztatóknak
Támogatás az önkéntes tartalékos munkavállalót foglalkoztatóknak
Munkaruházati termék, mint kötelező viselet
Munkásszálló költségeinek kiszámlázása a dolgozóknak
e-TB kiskönyv - Változások a pénzbeli ellátásokban
Hogyan növelhető a nyugellátás várható összege?
A csoportos társasági adóalanyiság
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
19
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



